Hirdetés

Egy hónapot késhet a Mátyás-szoborcsoport restaurálása

Kolozsi Tibor szobrászművész szerint egy hónapot is késhet a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport restaurálása. A szakember a Krónikának elmondta, bízik abban, hogy határidőre, július 22-éig elkészülnek a szobrok helyreállításával, ehhez azonban szükséges, hogy május végén már talpon legyen a teljes szoborcsoport, ugyanis 30 nap alatt fejezik be a szobrok felületének kezelését.

Kiss Előd-Gergely

2010. május 13., 08:262010. május 13., 08:26

Egyelőre azonban a munkálatokkal megbízott Concefa Rt.-nek a talapzat alapját kell kiönteni, ez után következik a talapzat köveinek a visszahelyezése, majd amikor ezzel is elkészülnek, az igazságos királyt és hadvezéreit ábrázoló szobrok a helyükre kerülhetnek. A szobrászművész úgy fogalmazott: kevés annak a valószínűsége, hogy mindezeket a munkálatokat május végéig be tudják fejezni.

László Attila, Kolozsvár alpolgármestere a Krónika érdeklődésére elmondta, kedden beszélt a kivitelező cég képviselőivel, s mint mondta, nem kérték az átadás határidejének módosítását. Korábban hidraulikus prés segítségével mintegy 15 centiméter magasra emelték fel a talapzatról Mátyás király lovas szobrát, akkor Claudiu Cioncanu, a közbeszerzési eljáráson nyertes Concefa Rt. kolozsvári részlegének igazgatója, a Krónikának úgy nyilatkozott: a tervezett menetrendhez képest mintegy tíznapos csúszásban vannak, de ezt a lemaradást a július 22-i határidőig könnyedén be tudják hozni.

Mint ismeretes, a kolozsvári önkormányzatnak a Concefa Rt.-vel tavaly július 22-én megkötött szerződése szerint a főként építőiparban jártas nagyszebeni cég 12 hónapos határidőre, áfa nélkül 1,6 millió lejért (380 ezer euró) vállalta a szoborcsoport restaurálását, holott az erre vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány, amelyet 2007 decemberében fogadott el a helyi önkormányzat, akkor több mint négymillió lejre becsülte a munkálatok értékét. A szoborcsoport felújítása becsült költségeinek felét a magyar állam még évekkel ezelőtt magára vállalta, ennek megfelelően a magyarországi Oktatási és Kulturális Minisztérium 400 ezer eurót utalt át a kincses város kasszájába.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
Hirdetés
Hirdetés