Hirdetés

Égető kérdések: számos törvénytelenség övezi a palotatüzet, az ügyészség mégis lezárta az ügyet

Archív felvétel •  Fotó: Agerpres/Eugenia Pasca

Archív felvétel

Fotó: Agerpres/Eugenia Pasca

Illegalitások sora vezetett oda, hogy két éve leégett Nagyvárad főtérének egyik ékessége, a görögkatolikus püspöki palota. Az ügyészség ennek ellenére lezárta a tűzeset kapcsán indított bűnügyi eljárást.

Pap Melinda

2020. június 24., 21:362020. június 24., 21:36

2020. június 24., 21:372020. június 24., 21:37

Annak ellenére zárta le a nagyváradi görögkatolikus püspöki palotánál két éve történt tűzeset kapcsán indított bűnvádi eljárást az ügyészség, hogy kiderült, az értékes épület megvilágítása kapcsán több illegalitás is történt – számolt be tényfeltáró anyagában a Bihoreanul. A nagyváradi hetilap többször is tájékoztatást kért az ügyészségtől az eljárásról, míg azt a választ kapta, hogy az ügyet februárban lezárták. Ugyanis bár kiderült, hogy a háttérben több törvénytelenség is áll, ezek elévültek.

A nagyváradi Szent László tér ékessége 2018. augusztus 25-én égett le. A lángok este kilenc óra után csaptak fel az épület tetőszerkezetében, a hatóságok kezdettől azt gyanították, hogy ezeket a műemlék épület díszkivilágításánál beállt rövidzárlat okozhatta, a katasztrófavédelmi hatóság jelentése ezt később meg is erősítette. A palotába ugyanis a korábbi felújítási munkálatok miatt még nem volt visszavezetve a villanyáram.

Hirdetés

A hatalmas lángokkal több mint száz tűzoltó próbált megbirkózni, és félórával éjfél után sikerült eloltani, annak viszont már nem tudták elejét venni, hogy a műemlékben jelentős kár keletkezzen: a teljes tetőzet megsemmisült és az értékes díszítéssel, bútorzattal felszerelt első emelet is kiégett.

Az ügyészség pár órával a tragédia után ismeretlen tettes ellen indított bűnvádi eljárást, 2019 végén pedig a Bihoreanul érdeklődésére arról számolt be, hogy emberi mulasztás okozhatta a rövidzárlatot, majd tüzet. Két villanyszerelőt gyanúsítottak, ezeknek ugyanis aznap, lakossági bejelentés nyomán a közelben, az egyik Pável utcai villanyoszlopnál kellett sürgősen beavatkozniuk és tévesen kötötték vissza a vezetékeket az oszlopon, mely a palota díszkivilágítását is táplálta. Az ügyészek bűnvádi eljárást indítottak a két férfi ellen gondatlanságból elkövetett rongálás vádjával.

Electrica: nem tudunk róla

Az Electrica vezetősége kezdettől cáfolta, hogy összefüggés lenne alkalmazottai és a tűzeset között. Ezt támasztja alá az ügyet lezáró ügyészségi határozat is, mely szerint a villanyszerelőknek nem volt tudomásuk arról, hogy a Pavel utcai villanyoszlop a műemlék díszkivilágítását is táplálja. „A gyanúsítottak nem láthatták előre tetteik következményét, hogy a beavatkozás és javítások eredményeként tűz következik be” – mentették fel a két villanyszerelőt.

A görögkatolikus püspöki palota megvilágítását ugyanis anélkül táplálták az utcai vezetékből, hogy ehhez az Electrica engedélyét kérték volna, erről sem a cég vezetésének, sem a sürgős esetekben helyszínre kiszálló csapatoknak nem volt tudomása

– mutattak rá az ügyészek, akik tavaly augusztusban illegális felújítási munkálatra is kiterjesztették a nyomozást. Kiderítették, hogy a díszkivilágítást biztosító berendezést nemcsak az Electrica engedélye nélkül szerelték fel, de a munkálatok során számos tűzvédelmi előírást is figyelmen kívül hagytak, nem készítettek tervet arról, hogyan haladnak a vezetékek, nem szakemberekkel végeztették el a kényes munkát. Emiatt eleve adott volt a rövidzárlat veszélye, ugyanis a vezetékeket nem burkolták az előírásoknak megfelelően, miközben ezek a padláson futottak végig, ahol gyúlékony anyagokat is tároltak.

Ez a berendezés nem a miénk, nem tudjuk, hogy mikor, hogyan és ki készítette, kötötte rá a hálózatra, vállalatunktól nem kértek és nem is kaptak erre műszaki engedélyt”

– határolódott el az ügytől az Electrica.

Nem volt fellebbezés

Az ügyészek szerint a palota felújítását elnyerő kivitelező alvállalkozókkal dolgozott, egy erre kijelölt bizottság át is vette a munkát. De arra nem terjedt ki a figyelme, hogy a díszkivilágítást is számon kérje a készítőn. A Bihoreanul szerint ezt az ügyészek sem tették meg,

az ügy lezárási határozatában ugyanis „ismeretlen személyekként” emlegetik őket, akik nem rendelkeztek építkezési engedéllyel. De nem fedték fel a kilétüket, mivel az ügy elévült,

a munkálatot 2007. december 10-én adták át, büntetőjogi szempontból a kivitelező három évig volt felelősségre vonható.

Az ügyészségi dokumentumokban ugyan nem szerepel, de a lap kiderítette, hogy a díszkivilágítást a nagyváradi Crito Prod céggel végeztette el a teljes felújításért felelős kivitelező, a Cseh Beton. A berendezést az Atas Light cég szállította. A Bihoreanul megkeresésére a Crito Prod cégtulajdonosa, Alexandru Criste azt állította, hogy a munka egy engedélyezett projekt része volt, és

úgy vélte, „rosszindulatra vall” azt feltételezni, hogy a palotatüzet egy 11 éve átadott berendezés okozta.

Az ügy február 25-én történt ügyészségi lezárását a palota jogos tulajdonosaként a Nagyváradi Görögkatolikus Püspökség megfellebbezhette volna, de a lap szerint érintettség okán nem tette. Az épületet a tragédiát követően 25 évre átengedte a nagyváradi polgármesteri hivatalnak, amely nagy erőfeszítések árán próbálja felújítani. A költséges helyreállítás saját forrásokból történik, a tetőzet 7,9 millió lejbe, a homlokzat újabb 1,7 millió lejbe került, a belső terek helyreállítási költségeit 14 millió lejre becsülik a szakemberek.

A barokk és rokokó stílusjegyeit ötvöző görögkatolikus püspöki palotát Nagyvárad neves építésze, ifj. Rimanóczy Kálmán tervei alapján 1903-ban kezdték el építeni, 1905-re készült el. 1948-ban elkobozták, és a Művészeti Népiskolát helyezték el a falai között. Később a megyei könyvtár működött benne. 1989 után visszakerült jogos tulajdonosához, a görög katolikus püspökséghez, mely nem sokkal a tűzeset előtt restauráltatta.

korábban írtuk

Szépül a kiégett püspöki palota: augusztusra elkészülnek a külső munkálatokkal Nagyváradon
Szépül a kiégett püspöki palota: augusztusra elkészülnek a külső munkálatokkal Nagyváradon

A tűzvész kétéves évfordulójára befejezik a leégett nagyváradi görögkatolikus püspöki palota külső felújítását. A belső munkálatokhoz európai uniós segítségben reménykedik az önkormányzat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés