
Egyre szebb. Becslések szerint a görögkatolikus püspöki palota két év alatt készül el teljes egészében
Fotó: Facebook/Ilie Bolojan
A tűzvész kétéves évfordulójára befejezik a leégett nagyváradi görögkatolikus püspöki palota külső felújítását. A belső munkálatokhoz európai uniós segítségben reménykedik az önkormányzat.
2020. június 14., 17:252020. június 14., 17:25
Augusztusra, azaz a katasztrófa kétéves évfordulójára teljes egészében elkészülnek a külső munkálatokkal a leégett nagyváradi görögkatolikus püspöki palotánál. Ilie Bolojan polgármester beszámolója szerint az udvar felőli homlokzatokat felújították, és a külső tatarozási munkálatokból már csak a Szent László tér (Piața Unirii) felőli homlokzat van hátra, ugyanis a Pavel (Episcop Mihai Pavel) utcainál a munka 80 százalékával elkészültek.
Az elöljáró Facebook-oldalán arra is kitért, hogy június végére a kiégett emelet nyílászárói is megérkeznek, melyeket júliusban szerelnek be.
– írta a polgármester. Hozzátette, hogy az értékes ingatlan belső felújításához – mely egyben a helyreállítás utolsó szakasza – jövőre fognának hozzá, és reményeik szerint sikerül európai uniós pénzalapokat lehívni a célra.
a tűzvész után ugyanis a helyi önkormányzat 20 évre haszonbérbe vette az ingatlant a tulajdonos görög katolikus püspökségtől. Ilie Bolojan a tragédia első évfordulóján még úgy nyilatkozott, hogy bár a leégett palota felújításához számos intézmény, közméltóság ígért segítséget, ezek nem tartották be ígéretüket, így az önkormányzat kénytelen saját forrásaira hagyatkozni, és önerőből elvégezni a helyreállítást. Az elöljáró szerint ennek ellenére nincs ok aggodalomra, hiszen az új tetőzet már tavaly elkészült, és hamarosan a külső munkálatokkal is végeznek.
A lángok este kilenc óra után csaptak fel az épület tetőszerkezetében, ezeket a műemlék épület díszkivilágításánál keletkezett rövidzárlat okozta, melyet az utcai villanyoszloptól tápláltak, ugyanis az azelőtt felújított palotába még nem volt visszakötve a villanyáram. A Nagyvárad teljes lakosságát megrázó tűzvésszel több mint száz tűzoltó próbált megbirkózni, félórával éjfél után sikerült megfékezni a lángokat, annak viszont nem tudták elejét venni, hogy a műemlékben jelentős kár keletkezzen. Teljesen kiégett az épület tetőtere, felső szintje, és összeomlott az egyik tornya is.
A tűzvészben a teljes tetőzet megsemmisült, és az értékes díszítéssel, bútorzattal felszerelt első emelet is kiégett.
Fotó: Oradea.ro
A tüzet emberi mulasztás okozhatta, nyilatkozták tavaly év végén a tűzesetet vizsgáló ügyészek, akik szerint ez két villanyszerelő hibájából keletkezhetett. Az Electrica vállalat alkalmazottai ellen bűnvádi eljárás indult. Az ügyészség szerint a villanyszerelőknek aznap a közelben, az utcai közvilágításnál kellett sürgősen beavatkozniuk, és tévesen kötötték vissza a vezetékeket. Ez okozhatta a palotában keletkezett rövidzárlatot, majd tüzet, melyben a teljes tetőzet megsemmisült, és az értékes díszítéssel, bútorzattal felszerelt első emelet is kiégett.
A Szent László tér Pavel utcai sarkát uraló, barokk és rokokó stílusjegyeit ötvöző görögkatolikus püspöki palotát ifj. Rimanóczy Kálmán tervei alapján kezdték el építeni 1903-ban és 1905-re készült el. 1948-ban elkobozták, és a művészeti népiskolát működtették a falai között. Később a megyei könyvtár is itt kapott helyet. 1989 után visszakerült jogos tulajdonosához, amely példásan restauráltatta.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
szóljon hozzá!