Bár az ősz első jeleit csak a napokban észlelték Csíkszeredában, a város lakói már most szorongva készülnek a télre, ami ezen a vidéken – szemben más megyékkel – akár hét hónapig is kitarthat a megszokott –25–30 Celsius-fokos hőmérsékleti értékekkel. A hideg évszak idén soha nem látott árakban mutatkozhat meg a fűtésszámlákon, ugyanis a helyi közüzemek, a Goscom vezetője, Fekete Ana arról tájékoztatta a Krónikát, hogy mintegy 50 százalékkal drágulhat a távhő ára októbertől az állami támogatás megvonása miatt, tehát az eddig kiszámlázott 229,24 lej/gigakalória 344 lejre emelkedhet. A közüzemek vezetője arról is beszámolt, hogy abban az esetben, ha a kormány törleszteni tudná az erre a célra elkülönített, de 2007–2011 között ki nem fizetett fűtéstámogatást a csíkszeredai önkormányzatnak (mintegy 5 millió lej), a jelenleg valószínűnek tartott 10 százalékosnál nagyobb fűtéstámogatást oszthatnának ki a lakóknak.Az igazgatónő rámutatott, a városi önkormányzattal közösen a közüzemek kérést intézett a kormányhoz, amelyben kérik az elmúlt négy évi támogatáshátralék törlesztését.
Csíkszeredában jelenleg október közepétől április végéig fizetnek a fűtésért a lakók, amit közel kilencezer lakásban szolgáltat a Goscom – ez a szám nagy terhet ró az önkormányzatra a szubvenciók tekintetében. A városháza ugyanakkor nem kapta meg a teljes előirányzott öszszeget a tömbházak hőszigetelésére sem, ami valamelyest megoldotta volna a fűtésproblémát egyes helyeken azáltal, hogy kevesebb hőt veszítettek volna a lakások. A város elöljárói azt is elképzelhetőnek tartják, hogy tavaszra megduplázódik a közköltség befizetésével elmaradottak száma, ami akár a közüzemek csődjéhez és felszámolásához is vezethet. „Az emberek tudomásul vették, hogy itt nagyon hidegek a telek, megértették, hogy még nehezebb és még drágább lesz idén, és meg kell érteniük, hogy mostantól, amit elfogyasztanak, azt ki is kell fizetniük” – közölte Fekete Ana.
Az igazgatónő ugyanakkor reméli, a 70-es sürgősségi kormányrendelet – ami a rászoruló családokat segítené – pozitív hatást gyakorol majd a távhő árára Csíkszeredában. Arra a kérdésre, hogy próbál-e enyhíteni a Goscom a lakosság terhén, amit a gigakalória drágulása von maga után, az igazgatónő kifejtette, ez a városi önkormányzat felelőssége, amely az eddigi évek során készségesen támogatta mind a közüzemeket, mind a központi fűtés fenntartását, ugyanakkor igyekezett támogatni a Goscom mellett kitartó lakókat is.
Ráduly Róbert Kálmán polgármester a kialakuló helyzetre reagálva lapunknak kifejtette, egyelőre nincs leszögezve, hogy pontosan mekkora áremelkedést fog jelenteni a városlakók számára a hőenergia 50 százalékos drágulása, mint mondta, októberig a városi tanáccsal és a közüzemek vezetőivel közösen megpróbálják megtalálni a mindenki számára legmegfelelőbb megoldást.
Drágul a távhő ára Nagyváradon is. Mintegy ötven lejjel nő a nagyváradi fűtésszámla az önkormányzat számításai szerint – közölte Eduard Florea gazdasági igazgató. A szám azonban egyelőre csak becsült, hiszen a városvezetés egyelőre nem döntötte el véglegesen, mi lesz a lakossági számlákkal, ha a kormány megvonja a mostanáig adott szubvenciót. Addig is újfajta fizetési lehetőséget kínál a Nagyváradi Hőerőmű Rt.: kérésre úgynevezett uniformizált fizetési szisztémában törleszthetik közműszámláikat a váradiak. Ez azt jelenti, hogy aki szeretné, a nyári, fűtésmentes hónapokban is fizetheti a téli távhő árának egy részét, így télre nem ugrik meg két-háromszorosára a rezsi. A hőerőmű ajánlata szerint áprilistól szeptemberig a szintén a hőerőmű által szolgáltatott melegvíz-számlához hozzácsaphatnák egy-egy téli hónap fűtésszámlájának negyven százalékát, a fűtésszezonra így már csak havi hatvanszázaléknyi törlesztenivaló maradna. A kérelmeket az önkormányzat Kálvin utcai fűtési igazgatóságánál lehet benyújtani.
Az Erdon.ro hírportál úgy tudja, hogy az egyébként hatalmas adósságokat felhalmozott hőerőműhöz idén már kétszáznál is több lekapcsolási kérelem érkezett a lakosságtól, ám egyet sem hagytak jóvá. Ilie Bolojan polgármester korábban azt mondta, főképp a tömbházak esetében nem tartja tisztességesnek, hogy valamelyik lakásban levágják a fűtést, mert akkor a mellette lévő lakásokban is hidegebb lesz, a falakon, a padlón és a plafonon át, illetve az áthaladó csövekből azonban a lekapcsolódott fogyasztó is meleghez jut. Az elöljáró felvetette, hogy társasházak esetében akkor is kötelező legyen bizonyos hőmérsékletig fűteni egy lakást, ha abban épp nem lakik senki.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?