
Sergiu Papuc (középen) nem bánta meg, hogy Makkai Gergely (jobbra) leváltása mellett szavazott
Fotó: Haáz Vince
Szolgálati autó, titkárnő és feladatkör nélkül maradt Sergiu Papuc, Marosvásárhely szociáldemokrata párti alpolgármestere, aki azzal váltotta ki felettese nemtetszését, hogy nemrég megszavazta a másik polgármester-helyettes, Makkai Gergely menesztését. Következő lépésként Dorin Florea felszólította: hagyja el alpolgármesteri irodáját.
2019. november 12., 16:032019. november 12., 16:03
2019. november 12., 16:072019. november 12., 16:07
A véleménynyilvánításnak komoly ára van, főként abban az esetben, ha az nem egyezik a főnökével – ezt tapasztalta meg Sergiu Papuc, Marosvásárhely alpolgármestere. Miután a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusa az RMDSZ kérésére – további három párttársával együtt – megszavazta a másik polgármester-helyettes, Makkai Gergely leváltását,
Megkeresésünkre Papuc nem kívánta kommentálni a helyzetet, csak annyit mondott, hogy ő mindig is képes volt feltalálni magát, ráadásul nem az autó és a titkárnő határozta meg az életét. Azt viszont nem rejtette véka alá:
„Az életben soha nem tettem olyasmit, amit utólag bánnék. Sem máskor, sem most” – nyomatékosította az időközben szabadságra ment alpolgármester.
Egyébként nem Sergiu Papuc a Florea-éra első kegyvesztett alpolgármestere. Előtte Marius Ichim, Ioana Ciotlăuş és Józsa Tibor is belekóstolt a kivetettség fekete kenyerébe. Időnap előtti visszalépésükig mindhárman megtapasztalták, milyen az, amikor a felettesed „karanténba” helyez a városházától ötszáz méterre, egy régóta renoválásra szoruló épület kis manzárdszobájába, semmit nem bíz rád, ugyanakkor nem ad aláírási jogot, nem hív át a gyűlésekre, és megtiltja a városházán dolgozóknak, hogy információkkal szolgáljanak ki.

Cirkusszá dagadt a marosvásárhelyi helyi önkormányzati ülés, amelyen a 17 szavazattal menesztették Makkai Gergely marosvásárhelyi alpolgármestert. Az érintett nem volt a teremben, de azelőtt hosszasan vádaskodott és bizonygatta, hogy jól végezte munkáját. Arról még nem született döntés, hogy lesz-e új magyar alpolgármester vagy sem.&a&l
Sergiu Papuc egyelőre nem számíthat támogatásra sem pártja, sem koalíciós partnere, az RMDSZ részéről. Míg Kovács Levente, a szövetség megyei ügyvezető elnöke azzal hárított, hogy ez a PSD belső ügye, amelybe nem kívánnak beavatkozni,
Mint mondta, az elnökválasztás miatt a napokban biztos nem érnek rá ezzel foglalkozni, de amint felszusszannak, a megyei vezetőtestületben döntenek.
Szintén a választási kampányra hivatkozva jegelné még egy ideig a Papuc-ügyet Horea Soporan, a PSD marosvásárhelyi elnöke. Kérdésünkre, hogy a jövőben az eddig Floreát támogató Szociáldemokrata Párt ellenzékbe vonul-e, a szenátor nem adott egyértelmű választ, azonban hangsúlyozni kívánta, hogy mostantól kezdve felértékelődik a helyi tanácsosi testület.
– szögezte le Soporan.
„Nem normális dolog, hogy a teljes város egy megfáradt, kicsinyes és bosszúálló ember hangulatától függ” – írta a közösségi oldalán állást foglaló Soós Zoltán. Az RMDSZ polgármesterjelöltje szerint felelős vezető tudomásul veszi, hogy akár az alpolgármesterek is gondolkodhatnak és cselekedhetnek másként, mint ő.
„Tehetik ezt félelem nélkül, mert ez nem jogosítja fel a polgármestert arra, hogy puszta rosszindulatból megfossza őket a munka végzésének feltételeitől, jogköreiknek gyakorlásától. Ez nem párthovatartozás, hanem a kölcsönös tisztelet, a szólásszabadság és a közjó feltétlen szolgálatának kérdése.
Mint ahogy azt sem érti, hogy az alpolgármesterek és tanácsosok sem neki, hanem a választópolgároknak tartoznak elszámolással” – fejtette ki Soós.

Minősíthetetlennek, az RMDSZ szellemiségével összeegyeztethetetlennek tartják a szövetség marosvásárhelyi tisztségviselői Makkai Gergely alpolgármester szereplését a legutóbbi tanácsülésen.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
szóljon hozzá!