Hirdetés

Döcögve halad a legfontosabb erdélyi vasúti csomópontokat érintő nagy állomásfelújítás

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Egyelőre még a megvalósíthatósági tanulmányok sem készültek el a legfőbb erdélyi vasúti csomópontok állomásépületeinek felújítási folyamatában. A munkálatokat késlelteti, hogy egyes tendereken egyáltalán nem volt jelentkező.

Pap Melinda

2019. október 17., 17:522019. október 17., 17:52

Nem tolonganak a jelentkezők a Román Vasúttársaság (CFR) által meghirdetett liciteken az állami vállalat által még májusban bejelentett nagy állomásfelújítási projektje keretében. A CFR májusban közölte, hogy nyolc területi kirendeltsége összesen 47 állomásépület felújításának fogna neki.

Az ehhez szükséges pénzkeretet el is különítette, egyelőre a 44 indóház felújításához szükséges megvalósíthatósági tanulmányok elkészítéséhez keresnek jelentkezőket.

Hirdetés

Az állami vasúttársaság szeptember végén még arról számolt be, hogy az áfa nélkül összességében 16,5 millió lejes beruházásra kiírt tendereken összesen hét román cég jelentkezett. Azonban a közleményből az is kiderül, hogy volt, ahol egyetlen vállalkozásnak sem fűlt a foga a munkához, így meg kell ismételni a licitet, míg máshol a nyertes kihirdetésére kell több hónapot várni.

Brassó élen jár

A legjobban kétségtelenül a brassói területi igazgatóság áll, mely már alá is írta a szerződést a bukaresti Consis Proiect céggel 8 állomásépület megvalósíthatósági tanulmányának az elkészítésére 2 670 000 lej értékben. A Hargita, Brassó, Fehér és Maros megyében található pályaudvarok közül több vasúti csomópontként is szolgál. Például a székelyföldvári (Războieni), melyet magyarul csak kocsárdi állomásként emlegetnek a közeli Székelykocsárd miatt. Innen ágaznak el a vasúti sínek Kolozsvár, Marosvásárhely és Bukarest irányába.

Fehér megyéből egy másik vasúti csomópont, Tövis állomásépülete nyerhet új külsőt, de Szászsebes és a kollégiumáról híres Nagyenyed vasúti pályaudvara is megújulhat. Utóbbira rá is fér a felújítás – állapíthattuk meg pár hete magunk is. Az Erdély különböző szögleteiből diákokat fogadó kisváros indóházában olyan elhanyagolt állapotok uralkodnak, mintha csak minden szökőévben tévedne oda utazó.

•  Fotó: Kovács Attila Galéria

Fotó: Kovács Attila

A brassói kirendeltség területén még Csíkszereda vasútállomásának rég várt felújítása ügyében indult be a procedúra,

de Gyergyószentmiklós, Fogaras és Szászrégen állomásépületének korszerűsítéséhez is készül a megvalósíthatósági tanulmány.

Kolozsváron alig fogtak neki 

A kolozsvári területi kirendeltséghez tartozó városok messze nem ilyen szerencsések, még csak a hosszadalmas procedúra elején tartanak. Szatmár, Máramaros, Szilágy, Kolozs, Beszterce-Naszód és Bihar megye főbb vasúti pályaudvarai esetében egyelőre a műszaki megoldásokat felvonultató ajánlatokat elemzik, mely csak az első lépés.

Ebben a szakaszban van Szatmárnémeti, Nagybánya, Zsibó, Dés, Bethlen, Érmihályfalva, Nagykároly és Nagyszalonta vasútállomása, illetve több moldvai és olténiai pályaudvar is. A bukaresti és jászvásári kirendeltség egy lépéssel előrébb tart, már gazdasági szempontból elemzik az ajánlatokat.

•  Fotó: cfrcalatori.ro Galéria

Fotó: cfrcalatori.ro

Mindent vissza!

A temesvári területi kirendeltség még ennyivel sem büszkélkedhet, a Petrozsény, Orsova és Herkulesfürdő állomásépületének megvalósíthatósági tanulmányára kiírt licitet ugyanis érdeklődés hiányában szeptember 12-én ismét meg kellett hirdetni. 

Az Osztrák–Magyar Monarchia idején kiépült fürdőváros, Herkulesfürdő indóháza egyébként az egyik legszebb romániai állomásépület,

az 1878 és 1886 között épült ingatlan a hazai műemlékek jegyzékében is szerepel. Fő látványossága a nagyterem kupolája, melyet mitológiai történeteket idéző falfestmények díszítenek, többek között Herkules legendája, akiről a fürdőváros a nevét is kapta.

A CFR közleménye szerint a megvalósíthatósági tanulmányoknak nemcsak az állomásépületek felújítására kell vonatkozniuk, hanem az akadálymenetesítésre is, hogy a mozgásképtelen utasok is használni tudják őket. Emellett

a jelentkezőknek megoldásokat kell felmutatni a peronok megemelésére, a fölöttük lévő tetőszerkezet felújítására, az aluljárók korszerűsítésére.

•  Fotó: CFR Infrastructura Galéria

Fotó: CFR Infrastructura

Ugyanakkor arra is ajánlatot kell tenniük, hogyan oldanák meg a légkondicionáló és fűtésrendszer felszerelését, az utastájékoztató berendezések korszerűsítését, a villanyhálózat és mosdók felújítását.

Hiába volt különutas Temesvár

A nagy állomásfelújítási projekt időigényes voltát jelzi az is, hogy a CFR a többitől független, külön licitet írt ki a temesvári állomásépület felújítására.

A nagy méretű munkálatot ugyanis még 2021 előtt tető alá szerették volna hozni, amikor a bánsági város lesz Európa Kulturális Fővárosa.

De mindhiába: az áfa nélkül 17,6 millió lejes projekt kivitelezésére október 8-áig lehetett benyújtani az ajánlatokat, ám egyetlen cég sem jelentkezett – számolt be az Opinia Timișoarei helyi lap.

A CFR kiírásában két évet hagyott volna a munkálatokra, melyekre indoklása szerint azért van szükség, mivel a Béga-parti város északi pályaudvara (Gara de Nord) jelen formájában nem a leghatékonyabb, ráadásul nagy a hőveszteség is.

•  Fotó: Mapio.net Galéria

Fotó: Mapio.net

Az ingatlan külső és belső felújítása mellett a fűtés- és hűtésrendszert is modernizálnák, felújítanák az aluljárót, az 1-es peront, és az épület előtti közterületen is térrendezési munkálatokat végeznének. Ezt márványlapokkal burkolnák, szökőkutat alakítanának ki, mely körül padokat helyeznének el, hogy legyen hol megpihenniük a vonatra várakozó utasoknak.

Az állomás előtti téren a közvilágítást is korszerűsítenék, illetve kerékpártartókat is felszerelnének, ha akadna jelentkező a munkálatokra.

A tenderek jelenlegi helyzetéről a Krónika a CFR-t is megkérdezte, az állami vállalat bukaresti kommunikációs osztálya érdeklődésünkre azt válaszolta: iktatták a megkeresést és a törvény által megszabott időn belül válaszolni fognak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
2026. szeptember 20., vasárnap

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani

Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani
Hirdetés
Hirdetés