Hirdetés

Díjazzák a fiatal sportolókat Nagyváradon

Évi 150 ezer lejt költene a nagyváradi önkormányzat a fiatal helyi sportolók támogatására és díjazására – jelentette be tegnap Biró Rozália alpolgármester.

Nagy Orsolya

2011. szeptember 29., 07:592011. szeptember 29., 07:59

A helyi tanács RMDSZ-frakciójának ez a harmadik olyan kezdeményezése, amellyel a város diákjait támogatja, és pontosan annyiba kerül, mint a másik három – a jó tanulók díjazása, a másodikosok úszásoktatása, illetve az elsősök és ötödikesek egészségfelmérése – együttvéve.

Elszórtan mostanáig is díjazta a kiemelkedő eredményeket elért sportolókat az önkormányzat, de anélkül, hogy ennek bármilyen kerete és szabályzata lett volna, ami miatt az elismeréseket akár szubjektíven is lehetett osztani. Biró Rozália elmesélte: az utóbbi hetekben több sportszakember, köztük a város sportklubjainak vezetői, edzői, illetve a sportiskola igazgatójának részvételével tartottak találkozókat, hogy közösen kidolgozzák a megfelelő törvényi keretet.

Mint kiderült, sok sportág esetében nem is a díjazás, sokkal inkább az a fontos, hogy a fiatalt anyagilag támogassa a város a versenyekre való felkészülésben és persze a kijutásban. A nagyváradi önkormányzat büdzséjéből tehát 62 ezer lejt költenének a jó eredményeket elért sportolók díjazására, 88 ezret pedig az anyagi támogatásukra. A világversenyek első helyezettjei 7000, a második helyezettek 5000, a harmadikok pedig 3000 lejt kapnak majd a várostól. Európai versenyek esetében ezek az összegek 6000, 4000, illetve 2000 lejre változnak, országos versenyek esetében pedig 4000, 3000, illetve 2000 lejt kapnak a győztesek. Az önkormányzati támogatást edzésre, kiutazásra, a sportfelszerelés megvásárlására, illetve a speciális orvosi ellátásra, táplálékkiegészítőkre lehet majd költeni.

Azt, hogy melyik 10 és 18, illetve 19 és 21 éves kor közötti sportoló kaphat majd a pénzből, egy öttagú bizottság dönti majd el, amelyben négyen a helyi tanácsot, egyvalaki pedig a sportintézményeket képviseli majd. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint 10-12 fiatal nagyváradi ér el kiemelkedő sporteredményt évente.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Hirdetés
Hirdetés