
Fotó: Bede Erika
A rászoruló diákok délutáni oktatásának résztámogatását vállalja a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. Az erre vonatkozó határozatot múlt heti rendkívüli ülésén szavazta meg a helyi tanács.
2015. szeptember 08., 13:032015. szeptember 08., 13:03
2015. szeptember 08., 13:042015. szeptember 08., 13:04
A Gödri Ferenc Általános Iskolában tavaly a második félévben kísérleti jelleggel foglalkoztak délután is a gyerekekkel, a költségek 50 százalékát a svájci HEKS (Evangéliumi Egyházak Segélyszervezete) fedezte, a programot pedig az illyefalvi LAM Alapítványon keresztül bonyolították le.
A Csíki negyedi iskolából 24 diákot vontak be a programba. Ez a pedagógusok értékelése szerint sikeresnek bizonyult, a gyerekek jó eredményeket értek el, így az új tanévtől kiterjesztik a programot. Ezt közös megegyezéssel a Diakónia Alapítvány koordinálja idén, a svájciak továbbra is biztosítják a költségek felét, a további 50 százalékot pedig az önkormányzat fedezi.
Sztakics Éva alpolgármester lapunknak elmondta, hogy már tavaly jelezték az iskolából, bővíteni kellene a keretet, így ősztől 48 gyerek vesz részt a programban, ezáltal egész tanévben biztosított számukra a délutáni oktatás. A kedvezményezetteket az iskola válogatja ki, ők szakképzett pedagógusok felügyelete alatt készítik el a házi feladataikat, de más tevékenységeket is szerveznek számukra, és ételt is kapnak, kiadós uzsonnát biztosítanak számukra.
Elmondta, az önkormányzat és a svájci segélyszervezet a programban résztvevő tanárok bérét, illetve az étkeztetést fizeti fele-fele arányban. A programot más iskolákra is ki szerették volna terjeszteni, azonban az ezekben tanuló diákok szociális helyzete nem felel meg a svájci szervezet kritériumainak.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!