
Fotó: Facebook/Dan Barna
Az állampolgári felelősség Las Vegasának nevezte Sepsiszentgyörgyöt a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke. Dan Barna a Büntetőügyesek nélküli közéletet kampány támogatására buzdított Kovászna megyében.
2018. június 16., 11:412018. június 16., 11:41
Az USR elnöke bevallása szerint először járt Sepsiszentgyörgyön, és másfél órát töltött a városközpontban aláírásokat gyűjtve a Büntetőügyesek nélküli közéletet elnevezésű polgári kezdeményezéshez, amellyel a cél alkotmányba foglalni, hogy bűnvádi perben jogerősen elítélt személyek ne tölthessenek be köztisztséget.
– mondta az Agerpres szerint.
Dan Barna úgy véli, az elmúlt másfél évben „Románia Liviu Dragnea ügyvédi irodájaként működött", a Szociáldemokrata Párt elnöke ugyanis minden törvényt, a teljes igazságügyi rendszert meg akarja változtatni, hogy ne kerüljön börtönbe.
„Sem az USR, sem az azt támogató más szervezetek nem örülnek annak, hogy szükség van erre a kampányra, nem örülünk annak, hogy órákat kell az utcákon töltenünk és győzködnünk az embereket, hogy írjanak alá, de ez is egy a rendelkezésünkre álló kevés mechanizmus közül, amelyek az államot ért agresszió elleni védelmet szolgálják” – tette hozzá.
Az USR alelnöke, Elek Levente úgy véli, a sepsiszentgyörgyi lakosság iskolázottsági szintjével magyarázható, hogy ennyire fogékonyak a kezdeményezésre.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!