2010. április 12., 08:442010. április 12., 08:44
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) alkotta 2004-es kormány programjában szerepelt a régiók átrendezése, illetve Brüsszelben tárgyaltam a kérdésről, a szociáldemokratáktól is egyértelmű jelzést kaptam, hogy meg akarják változtatni a jelenlegi felosztást. A többi csak politikai játszadozás a kormánypárt és az ellenzék között” – nyilatkozta a Krónikának Csutak István csütörtök esti kolozsvári előadását követően.
Az RMDSZ-es politikus előadásában kifejtette: a régióátrendezési terv irányelve, hogy homogénebb térségek jöjjenek létre. Tehát a gazdaságilag erősebb megyék erősebb térségekkel, míg a kevésbé tehetősek együtt alkossanak régiót. Csutak szerint erre azért lenne szükség, mert az így kialakult régiókban kiegyensúlyozottabb lenne a verseny a megyék között, és nem áll fenn annak a veszélye, hogy az erős megye elveszi a gyengébb elől az uniós támogatásokat, mert nagyobb az önrész-kapacitása, a politikai lobbi ereje, jobban tud pályázni.
A tervezet szerint a székely megyék, illetve a partiumi megyék egy régióban lennének. Kérdésünkre, hogy mitől előnyösebb az új felosztás a romániai magyar közösség számára, a politikus elmondta: a Székelyföld esetében Hargita és Kovászna nagyon gyenge gazdasággal rendelkező megye, ahol mind az életszínvonal, mind az átlagjövedelem alacsony, a munkanélküliség pedig magas. Maros megye az országos átlaghoz viszonyítva közepesen fejlett megye. A három megye alkotta régióban kiegyensúlyozottabb versenyhelyzet alakulhat ki, és a székely megyéknek infrastrukturális fejlesztésekre is nagyobb esélye nyílna. A jelenlegi felosztásban ugyanis Brassó és Szeben megye jelenléte miatt a régió infrastrukturális fejlettsége magasabb az országos átlagnál, így erre a célra kevesebb támogatás jut a régiónak.
Csutak hangsúlyozta, ez azonban nem jelenti azt, hogy amennyiben elképzelése megvalósul, másnaptól mindenki jobban fog élni, a terv csupán egyfajta esély, lehetőség arra, hogy nagyobb befolyást tudjon elérni a magyar közösség a fejlesztések tervezésekor és kivitelezésekor. „Ilyen körülmények között az eredményesség csak rajtunk múlik” – összegzett Csutak.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.