
Csomortányi István a bihari RMDSZ-vezetők által folytatott politizálásnak tudja be a várakozáson aluli választási eredményeket
Fotó: Rostás Szabolcs
Aljas hazugságnak és rágalomnak nevezte Csomortányi István néppárti politikus Oltean Csongor MIÉRT-elnök kijelentését, miszerint az EMSZ a parlamenti választási kampányban arra buzdította a magyarokat Bihar megyében, hogy egy szélsőségesen nacionalista román pártra szavazzanak.
2020. december 16., 20:312020. december 16., 20:31
Lapunk az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) vezetőinek és frissen mandátumot szerzett parlamenti képviselőinek szerdai kolozsvári sajtótájékoztatóján reagáltatta az EMSZ társelnökét az RMDSZ Bihar megyei képviselőlistáján szerepelt Oltean Csongor vádjaira. A Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) elnöke a december 6-ai megmérettetés után úgy nyilatkozott, Bihar megyében a gyakorlatban nem működött az RMDSZ és az EMSZ közötti választási összefogás. Sőt Oltean azt állította: az EMSZ politikusai arra buzdították a partiumi megye magyar szavazóit, hogy szavazzanak a szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), vagy maradjanak távol az urnáktól.
„Ha már vendégjelölt volt Biharban, Oltean Csongor annyi tisztelettel élhetne a magyar emberekkel szemben, hogy nem rágalmaz és hazudozik. A bihari RMDSZ mélyrepülésének sokkal mélyebb okai vannak annál, ahogy ő ezt rosszindulatúan összegezni igyekszik” – hangsúlyozta az EMSZ társelnöke. A politikus elismerte, hogy Biharban nem működött jól az összefogás a kampányban, szerinte azonban éppen az RMDSZ bihari vezetőinek kellene bocsánatot kérniük azért, hogy nemzetárulónak nevezték az EMNP jelöltjeit az önkormányzati választáson.
Csomortányi a bihari RMDSZ vezetői által folytatott politizálásnak tudja be, hogy elvesztett egy szenátori helyet az RMDSZ a megyében, az önkormányzati választás nyomán kikerült a megyei önkormányzat vezetőségéből, és Margitta város polgármesteri tisztsége sem a magyaroké. „Önvizsgálattal kellene élni ahelyett, hogy aljas rágalmakkal manipulálnak” – fogalmazott Csomortányi. A nagyváradi politikus úgy véli, Oltean Csongor parlamenti választáson való jelöltségét éppenséggel az RMDSZ felső vezetősége sem nézte jó szemmel, a Bihar megyei képviselőlista befutónak nem tekintett harmadik helye „büntetőhely” volt a MIÉRT-elnöke számára az EMSZ társelnöke szerint.
Szerinte náluk felkészültebb szakembereket is munkába tudna állítani az erdélyi magyarság, és nem egyszerűsítené a magyar–magyar párbeszédet, ha „terhelt múlttal rendelkező” személyek jutnának kulcspozíciókba. Hozzátette, mindez az EMSZ-től függetlenül dől el, és az alakulat majd alkalmazkodni fog a helyzethez. Csomortányi elmondta, nagyváradiként azért dolgozik, hogy az erdélyi közéletben ne a bihari állapotok váljanak általánossá. „Országos szinten meg tudtunk állapodni az MPP-vel és az RMDSZ-szel, ez annak a bizonyítéka, hogy nem a bihari néppárttal van a baj” – jelentette ki Csomortányi István.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
A kolozsvári önkormányzat lakhatási programja körüli vitát kivitték az utcára: egy nacionalista román szervezet szombaton tüntetést szervezett a Széchenyi téren, tiltakozva a Pataréten élő családok városi negyedekbe való áthelyezése ellen.
szóljon hozzá!