2011. január 20., 09:082011. január 20., 09:08
Rámutatott, sok vád éri a rendőrséget, mert számos korrupciós botrány tarkítja a munkájukat. „A belügyminisztérium rendelkezik egyedül korrupcióellenes szakosztállyal. Így csak nálunk bukkannak fel ezek az esetek. Ha mások is vizsgálódnának, ott is kilógna a lóláb” – jelentette ki a rendőrfőnök. Arról is beszélt, hogy 2010-ben kétszer annyi csempészcigarettát foglaltak le és semmisítettek meg, mint előző évben.
„Hatékonyabbak voltunk, de a megemelt adók miatt a csempészek is megszaporodtak, mert nőtt az árujuk iránti igény” – tette hozzá. Mint mondta, a román rendőrség nem küzd személyzethiánnyal, csak az erőforrásai rosszul vannak elosztva, rosszul felszerelt, bürokratikus, ezért átszervezésre van szükség. Az erre vonatkozó terveket már egyeztetik a megfelelő fórumokon, tette hozzá. A rendőrség idén a közbiztonság javítását, a csempészet és a sikkasztás megfékezését tűzte ki célul.
Emellett nagyobb figyelmet fordítanak a közlekedési balesetek megelőzésére, és ennek érdekében január első felében megnövelték a közúti ellenőrzések számát, illetve többet járőröznek az iskolák és óvodák környékén. Liviu Popa arról is beszámolt, hogy a rendőröket elméleti órákon készítik fel a schengeni csatlakozásra, melynek érdekében szorosabb kapcsolatot alakítanak ki a szomszédos magyarországi megye rendfenntartó szerveivel. Ettől az együttműködéstől többek között biztonságosabb áruforgalmat és pénzszállítást, az embercsempészet visszaszorítását, a forgalmas útszakaszok mentén jobb közbiztonságot, illetve kevesebb kocsi- és lakásfeltörést remélnek.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.