
2010. december 24., 08:282010. december 24., 08:28
A két különálló épületben található nyolc egyforma orvoslakás egyenként két szobából, konyhából és fürdőszobából áll. Mindkét épületben két földszinti és két emeleti lakrész található külön bejárattal. Az építési munkálatok fél év alatt készültek el, ugyanennyi időt vett igénybe az utómunkálatok elvégzése, így az angyal hozta el a csíkszeredai születésű Törzsök Anikó gyerekgyógyásznak és alexandriai férjének, Adrian Dobrică mellkassebész végzős rezidens orvosnak az első szolgálati lakást. Mindkét orvos Marosvásárhelyen végezte az orvosi egyetemet, és számukra a csíkszeredai letelepedés, illetve családalapítás lehetőségét jelenti ez a lakás, míg a megyei sürgősségi kórház két szakorvost nyert ezen az úton – mellkassebész nem is volt eddig a megyei kórháznál.
A Krónika kérdésére Borboly Csaba elmondta, a régóta gondot jelentő orvoshiány-problémát szerették volna orvosolni azzal, hogy saját beruházásként nyolc orvoslakást építettek a Nagy Laji dombján. „Mindenféle programokra vártunk a kormány részéről, de egyelőre nem volt arra lehetőség, hogy Csíkszeredában orvoslakást építsünk állami támogatásból, így saját beruházásként készült el a nyolc orvoslakás” – magyarázta a közgyűlés elnöke.
Borboly elmondta, reményeik szerint az orvoslakások révén vonzóbbá válik majd Csíkszereda és a megyei kórház az orvosok számára és egyre többen költöznek majd Szeredába. „Amennyiben az elképzelésünk megvalósul, és több orvos érkezik Csíkba, további lakásokat fogunk építeni” – tette hozzá. Borboly Csaba hangsúlyozta, nagyon fontosnak tartják azt, hogy Hargita megyében megfelelő szakorvosi ellátást biztosítsanak, hiszen „az emberi egészségnél nincs fontosabb, ezért számos, az egészségüggyel kapcsolatos projektet indítottunk útjára az elmúlt két évben” – magyarázta.
A nyolc orvoslakás felépítését a megyei önkormányzat saját költségéből elkülönített összegből, 200 ezer euróból valósította meg. „Várjuk a kórház részéről a további igényléseket, hogy további orvosoknak nyújthassuk át a lakáskulcsot” – mondta az elöljáró. Demeter Ferenc, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere közölte, tárgyalásokat folytatnak jelenleg is, vannak jelentkező szakorvosok, akik itt szeretnének dolgozni. „Azokat a jelentkezőket részesítjük előnyben, akik hiánypótló szakmában helyezkednének el. Örvendek, hogy most már van, amit kínálnunk a munkaerőpiacon, és akár Franciaországból is hazacsábíthatunk orvoskollégákat” – fogalmazott Demeter Ferenc.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.