
2010. október 27., 09:092010. október 27., 09:09
A játékos román óvodába és hagyományőrző játszóházba főként az 5–7 éves gyerekeket várják. A hat tanítónő segítségével az óvodás és napközis gyerekek a megszokott pedagógiai módszerektől eltérően tanulhatnak meg románul, az ingyenes foglalkozásokat hetente egyszer, hétfőn 16.30 órától tartják a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskolában.
A nagy érdeklődés miatt a tervezett egy helyett két osztályteremben zajlanak a foglalkozások, az ovisok pedig láthatóan élvezik, hogy iskolapadban ülhetnek, mint a nagyok – nyilatkozta a Krónikának Hátsek Kinga. Mint mondta, már az első alkalom 30 gyereket vonzott, a következő hétfőn pedig már 70-en voltak. „Nagyon jól érzik magukat a gyerekek. Annak ellenére, hogy a foglalkozás a délutáni órákban zajlik, lelkesek, jókedvűek” – mondta a pedagógus.
A nagy érdeklődés miatt két csoportra osztották a kicsiket, így míg az egyik teremben románul tanulnak, a másikban kézműves-foglalkozást tartanak 35–40 percen keresztül, majd a tanító nénik váltják egymást, és a másik csoportnak is elismétlik a már elmondottakat. Minden héten újabb dalocskák, mondókák kerülnek elő, a gyerekek pedig jó mókának találják a romántanulást. „A szülők részéről is pozitív a visszajelzés. Elmondták, hogy a gyerekek otthon elmesélik, eléneklik mindazt, amit tanultak, tehát jól érzik magukat nálunk” – számolt be a tanítónő.
A tanítónő elmondása szerint már az is hozzájárul az óvodások iskolára való felkészüléséhez, hogy a gyerekek megtanulják a magyartól teljesen eltérő román szavak kiejtési módját. „Minden egyes gyerekkel megpróbáljuk elmondatni a mondatokat, kifejezéseket, hogy halljuk, hogyan ejtik ki ezeket. Ezért van több tanítónő egy osztályteremben” – magyarázta a pedagógus.
Mint kiderült, a foglalkozásokon igyekeznek a leglényegesebb szavakat megtanítani a kicsiknek, amelyeket a gyerekek felhasználhatnak majd az első osztályban. „Tanulunk az őszről, a falevelekről, és a múltkor ragasztottunk felhőket is” – mesélte lapunknak az egyik ötéves kislány. Az ősz témakörének lezártával a szülők írott formában is megkapják mindazt, amit gyerekeik az elmúlt négy hétben tanultak, így majd otthon is gyakorolhatják csemetéikkel az elsajátított tananyagot, tette hozzá a pedagógus.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.