
Fotó: Mihály László
2011. szeptember 19., 08:332011. szeptember 19., 08:33
A gimnáziumban tett séta nem csupán a renoválási munkálatok menetének megtekintésére volt hivatott, amint kiderült, a felújítás egyik fontos célkitűzése az is, hogy a gimnázium eredeti szimbólumait visszaadják. „Amikor 1948-ban államosították az intézményt, valósággal kiűzték Krisztust a gimnáziumból, eltávolították a kereszteket az épület tetejéről, illetve az osztálytermekből, mindent próbáltak eltávolítani, ami az egyházi gyökerekre utalt” – magyarázta Ráduly. Az épület bejárata fölé visszakerült az aranyozott kereszt, a régi felirat „Rom. Kath. Főgimnázium”, illetve az épület osztálytermeiben az iskola egykori tanárainak, diákjainak, szülői bizottsági elnökeinek közreműködésével elhelyeztek mintegy 17 fakeresztet. Nagy Benedek 1954-ben végzett a gimnáziumban.
Az ünnepi eseményen leszögezte, a hit és a kereszt az a jelkép, ami megtartotta a székely népet az évszázadokon keresztül, ezért fontos, hogy gyerekeink, unokáink lássák ezt a szimbólumot. „Mindig úgy jövök ide, mint ha Rómában járnék a Szent Péter-templomban, vagy a Kába-kőnél a muzulmánok. Az alma mater nagyon sokat jelent egy ember emberré válásában, emberré formálódásában. Ennek az iskolának volt egy háttérsugárzása, annak ellenére, hogy 1948-ban államosították, a tanári kar nagyjából ugyanaz maradt, a silencium az silencium volt, és nagyon sok minden visszasugárzott a sztálini idők ellenére” – idézte fel Nagy Benedek, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének tagja. Az épület egyik legszebb helyisége a kápolnaterem, amelynek felújítása immár majdnem teljesen elkészült, most építik a szószéket, de szerepel a tervek között az is, hogy a karzatra dobogókat és egy orgonát is beszerelnek a kórus számára, ugyanakkor a festett ablakokat is szeretnék restaurálni – az ehhez szükséges mintegy 30 ezer eurót pedig adományokból kívánják összegyűjteni.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.