Csatlakozás két szemszögből

A fiatalok jövőjét, illetve az európai uniós lehetőségeket illetően a tábor egyik legfontosabb előadását Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter, illetve Csepeli György, a magyar informatikai és hírközlési minisztérium államtitkára tartotta a III. Kárpát-medencei diákszemináriumon – mondta el lapunknak Borboly Csaba, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) elnöke, a Hargita Megyei Tanács alelnöke.

2006. július 12., 00:002006. július 12., 00:00

Tusnádfürdő
A tegnap délelőtti előadáson Nagy Zsolt a román, míg Csepeli György a magyar kormány szemszögéből beszélt az információs társadalomról, illetve az uniós csatlakozásról. Az EU-tábor utolsó előtti napjának fénypontját viszont sokak számára az esti, ingyenes Republic-koncert jelentette.
Hétfőn délelőtt Kelemen Hunor parlamenti képviselő Takács Csabával, az RMDSZ ügyvezető elnökével A magyar kormány hazai szemmel címmel tartott előadást. Kelemen többek között azokról a változtatásokról beszélt, amelyeket a második Gyurcsány-kormány eszközölt a határon túli magyarokkal való intézményes kapcsolattartásban. „A jövőben a kétoldali egyeztetésen alapuló, tárgyalásos rendszer szolgáltatja a magyar–magyar kapcsolattartás intézményes keretét” – fejtette ki Kelemen. A hazai és határon túli, országos ifjúsági ernyőszervezetek képviselőinek találkozóján Benedek Árpád Csaba, az Itthon, fiatalon mozgalom elnöke, Szabó József, a Magyar Ifjúsági Értekezlet alelnöke, Venczel Endre, a Metszéspont Iroda munkatársa, illetve Rózsa Endre, a Fiatal Baloldal képviselője vett részt. Vasárnap este Markó Béla miniszterelnök-helyettessel beszélgethettek a táborozók. „Nem magyar–magyar, hanem román–magyar mérkőzésekre kellene pazarolnunk az energiánkat. Lehetséges, hogy ebből a versenyből mindkét csapat győztesen kerül ki” – fogalmazta meg Markó az RMDSZ-en belüli ellentétekkel kapcsolatban.
A tábor mellett ugyanakkor hétfőtől tegnap estig zajlott az a műhely, amelynek témája a román állampolgárok számára meghirdetett uniós állások megpályázása volt. A negyvenöt résztvevőnek Baneth András, a luxemburgi székhelyű EU Bíróság szakértője tartott előadásokat, aki maga is hasonló, uniós témájú táborok szervezésével kezdte pályafutását.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek