Hirdetés

Csak felültettek minket: hol lehet még idén autópálya?

autópálya

Tervek és valóság. A beígértnél jóval kevesebb autópálya-szakaszt adnak át idén Romániában

Fotó: Haáz Vince

Immár bebizonyosodott, hogy jócskán elszaladt a ló azokkal, akik a tavalyi kiváló autópálya-építési lendület láttán idénre még eszméletlenebb sztrádavágtát vártak-ígértek: akár 100 kilométerrel kevesebb gyorsforgalmi készülhet el 2025-ben, mint amit a volt közlekedési miniszter hangoztatott még februárban is. A már átadott 55 kilométer után a legjobb esetben még 130 km autópályával és gyorsforgalmival gazdagodhatunk év végéig, ami nem csekély, viszont a beígért 250-től jócskán elmarad. A még idén valóban várható avatásokból Erdélynek csak szerényen jut.

Páva Adorján

2025. augusztus 05., 19:012025. augusztus 05., 19:01

Évközi közúti felülvizsgálat: túlságosan optimisták voltunk – írja a romániai közlekedési nagyberuházásokat, autópálya-építéseket figyelő Pro Infrastruktúra Egyesület. Az évek óta alapos elemzésekkel szolgáló, mérvadó véleményeket megfogalmazó civil szakemberek legfrissebb összefoglalójukban kiemelik, a valóság ismét bebizonyítja, hogy messze nem pesszimisták, ahogyan egyesek próbálják beállítani – és itt az általuk rendszeresen kritizált politikusokra, hatósági vezetőkre gondolnak.

Idézet
Éppen ellenkezőleg, az év elején túlságosan, túlontúl optimisták voltunk:

egyetlen autópálya-szakasz sem nyílt meg az előrejelzésünket megelőzően, és szinte mindegyik (nagyon) messze elmarad a január 7-i becsléseinkhez képest – írják Facebook-bejegyzésükben.

Hirdetés

Amint arról január elején a Krónika is beszámolt, alaposan rácáfolt a tavalyi év a kétkedőkre a romániai autópálya-átadások terén, az idei sztrádakilátások pedig a 2024-es rekord megdöntésével kecsegtettek – az új év elején. Amikor is a Pro Infrastruktúra összefoglalta, milyen realista, optimista és csodával határos forgatókönyvekkel számoltak idénre nézve, nem feledve, hogy tavaly az álomszerű kategóriába sorolt sztrádakilátások teljesültek.

Mint ismeretes, tavaly abszolút rekordot jelentő 194,77 kilométernyi autópályát és autóutat (DEx) adtak át Romániában, amivel 1269,87 km-re nőtt a gyorsforgalmi közlekedést biztosító aszfaltcsíkhossz. A civil szakembereket tömörítő szervezet január elején kiemelte: 2025-ben Romániának 157 kilométernyi autópályája és gyorsforgalmi útja lesz, amelyet biztosan megnyitnak a forgalom előtt – ennyi átadandó kilométert még sohasem lehetett biztosra venni év elején.

Ugyanakkor normális körülmények között jó esély volt arra is, hogy sorozatban második évben megközelítsük, sőt átlépjük a 200 kilométeres határt. „De ha hihetetlen módon ismét annyira szerencsés lesz a bolygók együttállása, mint 2024-ben, akkor a szuperoptimista forgatókönyv szerint 243 km, a csodák csodája pedig 280 km átadott sztrádát jelent” – írták hét hónappal ezelőtt.

Ehhez képest a mai valóság: idén eddig 55 kilométert adtak át, és még 119, jó esetben 130 kilométernyi új autópálya és gyorsforgalmi készülhet el a hátralévő szűk öt hónapban.

Ez több, mint a minimális elvárás, viszont számottevően kevesebb annál, mint amit – kedvező időjárás mellett – össze tudna hozni az önmagukat felülmúló kivitelezők és a bürokráciát gyorsan letudó állam párosa.

Ami biztos: 2025-ben már átadtak mintegy 55 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat Romániában. Ezek közül Erdélyt egyedül a DEx4-es számú autóút „képviseli” Kolozs megyében, mely Tordatúr közelében köti össze az észak-erdélyi autópályát a rendkívül forgalmas DN1-es főúttal. Ugyanakkor országos szinten kiemelkedő a Craiova–Pitești autóút utolsó kilométereinek átadása, amelyek lehetővé teszik a megszakítás nélküli közlekedést gyorsforgalmi utakon a Craiova–Bukarest–Konstanca útvonalon (470 km). A teljes lista:

  • A7, Buzău–Focșani, 1. szakasz Buzău–Vadu Pașii között (4,6 km, amelyből 1,2 km-t tavaly adtak át)
  • A0 déli körgyűrű, 3. szakasz: Joița–Bragadiru / csatlakozás a DN6-hoz (18 km)
  • A1 Nagyszeben–Pitești, a Pitești–Curtea de Argeș szakasz utolsó kilométerei (14,5 km)
  • DEx12 Craiova–Pitești, Colonești-Pitești között (12 km)
  • DEx4, amely összeköti az A3-as (észak-erdélyi) autópályát a DN1-es főúttal a Kolozs megyei Tordatúr közelében (5 km).

A Pro Infrastruktúra Egyesület legfrissebb elemzésében úgy véli, idén még elkészülhet az A7-es (moldvai) sztrádán két szakasz Buzău környékén, illetve Tișița és Răcăciuni között („ultra optimistán” tekintve Focșani és Răcăciuni, pesszimistán csak Tișița-Adjud között). A Bukarest körgyűrűjeként szolgáló A0-s északi részén is elkészülhet a 4. szakasz.

Erdélyt egyedül az A3-as Magyarzsombor és Vaskapu közötti szakasza (12 km) képviseli a civilek előrejelzésében,

akik összesen 119 kilométer várható elkészültével számolnak. Ehhez nagyon optimista verzióként adnak hozzá 11 kilométert a DEx6-osról (Galac mellett), amivel a Pro Infrastruktúra szerint legtöbb 130 kilométeresre nőhet az idén még átadandó hossz.

A tavalyi év végén meglévő 1269,87 km-es autópálya-gyorsforgalmi össztáv ismeretében a Pro Infrastruktúra januárban abban reménykedett, hogy 2025-ben megközelítjük az 1500-as határt, vagy egy „téli álom” részeként meg is haladjuk azt. Mára azonban bebizonyosodott, hogy az álom délibáb marad – írták most a civilek.

autópálya térkép Galéria

Erdélynek kevés autópálya-átadás jut idén (képünk illusztráció)

Fotó: Kiss Zsombor

Meglovagolta az álmokat év elején Sorin Grindeanu akkori közlekedési miniszter is: az azóta leváltott, jelenleg a képviselőház elnökeként és a Szociáldemokrata Párt ügyvivő vezetőjeként tevékenykedő politikus még februárban is azt hangoztatta, idén mintegy 250 kilométernyi új sztráda-gyorsforgalmi épülhet.

Utána azonban az elnökválasztás, az új kormány megalakulása, a ráeszmélés a valóságra, a húsba vágó deficitcsökkentési intézkedések háttérbe szorították a nagyotmondásokat, de a bizonytalanná váló finanszírozási mód gyakorlatilag is visszavetette az autópálya-beruházásokat.

Amint arról beszámoltunk, tucatnyi romániai, köztük számos erdélyi autópálya-szakasz marad az országos helyreállítási terv (PNRR) részeként odaítélt európai uniós támogatás nélkül. Miközben sokáig bizonyos projektek lassúsága okozott aggodalmakat, kiderült, hogy a finanszírozási listáról kihúzott sztrádaszakaszok jelentős része a közbeszerzési eljárás során elkövetett szabálytalanságok miatt bukja el az autópálya-építésre előirányzott EU-s pénzt – csakúgy, mint korábban a kolozsvári metró.

Grindeanunak ez idő tájt már csak kicsinyes okoskodásokra futotta: július közepén kijelentette, már közlekednek az autók azoknak a sztrádaszakaszoknak a nagy részén, amelyek egyesek szerint nem fognak megépülni. Facebook-bejegyzését egy autópálya-szakaszról készült légi felvétellel illusztrálta, „a helyreállítási tervből »kikerült« moldvai autópálya” egyik aszfaltcsíkjával.

Egyébként az idei romániai „autópálya-termésről” a minap a Szabad Európa román nyelvű portálja is cikkezett. A Romania.europalibera.org a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) adataira hivatkozva azt írta,

idén 150-160 kilométernyi új sztráda-gyorsforgalmi épülhet, ami csaknem 100 kilométerrel kevesebb a beígértnél (és még „az örök pesszimista” Pro Infrastruktúra jóslatát is alulmúlja).

A CNAIR szóvivője, Alin Șerbănescu szerint a 2025-ben megnyitandó autópályák kilométerszámának jelentős csökkenése stratégiai okokból is történik, mivel az építők, különösen az UMB, az idei befejezésre valós esélyekkel rendelkező szakaszokat helyezik előtérbe. „Az év végére körülbelül 1450 kilométert fogunk elérni” – vélekedett az Europa Liberă által idézett Șerbănescu.

A portál elemzése szerint az egyetlen, idén várható erdélyi sztrádaszakasz, az A3-as Magyarnádas–Magyarzsombor–Vaskapu aszfaltcsík – amelyet szintén az UMB épít két szakaszon, összesen 36 kilométeren – az év végére elkészül, de az út egy része „múzeum” marad, mivel használatba vételük más munkálatoktól is függ, amelyek addigra nem fejeződnek be.

Bár mindkét szakasz több mint 80%-ban elkészült, az útvonal egy részét, több mint 5 km-t azonban elterelték, és külön pályázatot írtak ki a két viadukton végzett munkálatokra, amelyeket a török Ozaltin vállalat végez.

A munkálatok nemrég kezdődtek, és 2026-nál hamarabb nem fejeződnek be.

Az Europa Liberă a CNAIR adata alapján összegezte az idén még elkészülő, illetve a várakozásokkal ellentétben el nem készülő sztrádaszakaszokat.

Új autópálya 2025-ben: ami még megépül

  • A7 Ploiești–Buzău, 2. szakasz, Mizil–Pietroasele (28,3 km)
  • A7 Focșani – Bákó, 1. szakasz, Focșani–Domnești Târg (35,6 km)
  • A7 Focșani – Bákó, 2. szakasz, Domnești Târg–Răcăciuni (38,78 km); megtörténhet, hogy csak egy rövidebb rész készül el Adjudig
  • DEx6 Brăila–Galac (10,76 km)
  • A3 Magyarnádas–Magyarzsombor–Vaskapu (36 km), kivéve a viaduktos szakaszt; csak 15 kilométernyit lehet átadni a forgalomnak
  • A0 észak, 4. szakasz, Cernica–csatlakozás a DN 3-hoz (4,47 km); itt még nem lehet közlekedni, amíg nincs meg a szomszédos szakasz.

Összesen 128–144 km készülhet el, amiből legtöbb 114–130 km-et adhatnak át a forgalomnak.

Ami az eredeti tervekkel ellentétben nem készül el 2025-re:

  • A7 Focșani–Bákó, 3. szakasz, Răcăciuni–Bákó (21,5 km a munkálatok állása 31%)
  • A7 Bákó–Pașcani, 1. szakasz, Săucești–Trifești (30,3 km, 36%)
  • A7 Bákó–Pașcani, 2. szakasz, Trifești–Gherăești (19 km, 34%)
  • A7 Bákó–Pașcani, 3. szakasz, Mircești–Pașcani (28 km, 35%)
  • A0 észak, 3. szakasz, Afumați–csatlakozás a DN 3 hoz (8,6 km, meg kell építeni még 6,6 km-et, 44%)
  • Összesen mintegy 105 km.

korábban írtuk

Erdélyt is megkárosítja az autópályapénzek elügyetlenkedése
Erdélyt is megkárosítja az autópályapénzek elügyetlenkedése

Tucatnyi romániai, köztük számos erdélyi autópálya-szakasz marad az országos helyreállítási terv (PNRR) részeként odaítélt európai uniós támogatás nélkül.

korábban írtuk

Realista, optimista és csodával határos idei sztrádakilátások
Realista, optimista és csodával határos idei sztrádakilátások

Alaposan rácáfolt a tavalyi év a kétkedőkre a romániai autópálya-átadások terén, az idei sztrádakilátások pedig a 2024-es rekord megdöntésével kecsegtetnek. Milyen realista, optimista és csodával határos forgatókönyvekkel számolhatunk 2025-ben?

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés