Hirdetés

Realista, optimista és csodával határos idei sztrádakilátások

Biztató sztrádakilátások

Biztató sztrádakilátások: 2025-ben összesen akár az 1500 kilométert is elérheti az autópályák és gyorsforgalmik hossza Romániában

Fotó: Gazda Árpád

Alaposan rácáfolt a tavalyi év a kétkedőkre a romániai autópálya-átadások terén, az idei sztrádakilátások pedig a 2024-es rekord megdöntésével kecsegtetnek. Civil szakemberek ezúttal is összefoglalták év elején, milyen realista, optimista és csodával határos forgatókönyvekkel számolhatunk 2025-ben, nem feledve, hogy tavaly az álomszerű kategóriába sorolt sztrádakilátások teljesültek. Most úgy néz ki, Erdély – egy biztosan megépülő gyorsforgalmi úton kívül – csak „csodás” esetben nyerhet idén újabb sztrádakilométereket.

Páva Adorján

2025. január 10., 08:032025. január 10., 08:03

Jó év lesz az idei a közúti infrastruktúra, sztrádakilátások terén, még ha a politikai instabilitás, a lyukas állami költségvetés és a beruházási megszorítások miatt rossz is lesz – indítja immár hagyományos év eleji elemzését a Pro Infrastruktúra Egyesület (API). A civil szakembereket tömörítő szervezet kiemeli: 2025-ben Romániának 157 kilométernyi autópályája és gyorsforgalmi útja lesz, amelyet biztosan megnyitnak a forgalom előtt – ennyi átadandó kilométert még sohasem lehetett biztosra venni év elején.

Ugyanakkor normális körülmények között jó esély van arra is, hogy sorozatban második évben megközelítsük, sőt átlépjük a 200 kilométeres határt. „De ha hihetetlen módon ismét annyira szerencsés lesz a bolygók együttállása, mint 2024-ben, akkor

Hirdetés
Idézet
a szuperoptimista forgatókönyv szerint 243 km, a csodák csodája pedig 280 km átadott sztrádát jelent

– önmagukat (ismét) felülmúló kivitelezőkkel, akik teljes erőbedobással dolgoznak, miközben hónapok óta nincsenek kifizetve, a bürokráciát gyorsan letudó állammal és legalább félévnyi nagyon száraz időjárással” – olvasható az elemzésben. Amely szerint év végére a gyorsforgalmi utak hálózata meghaladhatja az 1500 kilométert is.

Biztató sztrádakilátások

Mint ismeretes, tavaly abszolút rekordot jelentő 194,77 kilométernyi autópályát és autóutat (DEx) adtak át Romániában, amivel 1269,87 km-re nőtt a gyorsforgalmi közlekedést biztosító aszfaltcsíkhossz. Miközben a 2024-es „rekordtermésből” igen kevés jutott Erdélynek és a Partiumnak, 2025-ben magyarlakta vidékek is hasznot húzhatnának a romániai autópálya-fejlesztésekből, ha mindenhol tartanák az eredetileg kitűzött határidőt. Viszont ez sajnos nincs így.

A Pro Infrastruktúra szerint 2025-ben biztosan átadandó, 157,74 kilométernyi sztráda-autóút listáján csupán egyetlen erdélyi aszfaltcsíkot találunk,

az észak-erdélyi autópályát a DN1-es főúttal Tordatúr közelében összekötő Kolozs megyei gyorsforgalmit. Bár a mintegy öt kilométer hosszú DEx4-esről (mely révén többek között elkerülhető Torda) egy ideig azt állították, idő előtt, még tavaly elkészülhet, hamar kiderült, hogy a februári határidőt is nehéz lesz tartani, sőt a tavaszból akár nyár is lehet – az API júniusra saccolja az átadást.

A fennmaradó több mint 150 km java az A7-es moldvai autópályán épül meg, de bővül a Bukarest körgyűrűjeként szolgáló A0-ás és az A1-es is (utóbbi a Kárpátokon túl, Argeș megyében).

Biztató sztrádakilátások Galéria

A Pro Infrastruktúra által felvázolt sztrádakilátások: zölddel a biztos, kékkel a nagy esély, sárgával az 50-50 százalék, szürkével a csoda

Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură

A civilek a következő kategóriába a „nagy eséllyel” elkészülő szakaszokat sorolták, ahol két variánssal is számolnak (az egyik szerint 60,07, a másik szerint 46,37 km készülhet el, attól függően, hol erősít rá a kivitelező), de egyikben sincs erdélyi érdekeltség. Ez a következő, az „50-50 százalékos” kategóriában jelenik meg először, mégpedig az A3-as észak-erdélyi autópálya révén, a Szilágy megyei Magyarzsombor és Vaskapu között húzódó csaknem 13 km által.

Az API szerint a nagy késéssel készülő aszfaltcsíkot leghamarabb szeptemberben megnyithatják, de csak akkor, ha a hegy „megbírja” a munkálatokat, a számtalan más helyen dolgozó UMB-nek pedig lesz ereje arra is, hogy ide összpontosítson munkaerőt. Emellett még az A0-áson adhatnak át kisebb szakaszokat, az 50-50 százalékos esély összesen 25,3 kilométerre vonatkozik.

A negyedik, csodaszámba menő kategória két szakaszt tartalmaz, köztük a Bihar megyei Berettyószéplak és Bisztraterebes közötti mintegy 26 kilométert.

Itt még a hírhedt Bechtel kezdte meg a munkálatokat bő két évtizeddel ezelőtt, most pedig az új útépítő csak kivételes erőfeszítések árán fejezhetné be azokat, hiszen még az építkezési engedély sincs meg. A másik „csoda” az A1-esen történhetne meg Argeș megyében. Ugyanakkor itt érdemes megjegyezni: a Pro Infrastruktúra tavaly ilyenkor a csodás, álomszerű kategóriában „176 vagy akár csaknem 200 kilométer” sztráda és gyorsforgalmi átadását vetítette előre 2024-re nézve, és bizony ez is teljesült.

Biztató sztrádakilátások Galéria

Újabb autópákyák hálózzák be Romániát a kecsegtető sztrádakilátások szerint

Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură

A civilek most úgy vélik, az idén átadandó kilométerszámokon túl 2025 nagy közúti megvalósítása lesz, hogy végre elkészül néhány „hiányzó láncszem”, amelyeknek köszönhetően

összefüggő gyorsforgalmi-hálózat lesz Craiova–Bukarest–Konstanca, Curtea de Argeș–Bukarest–Konstanca, illetve Bukarest–Buzău–Focșani között, sőt az A7-est akár Bákóig is „elvihetik”.

Ugyanakkor idén végre elkezdődhetnek a halogatott munkálatok többek között az A1-esen a Nagyszeben és Pitești közötti rész két szakaszán, az A3-ason a már említett Bihar megyei szakaszon (Berettyószéplak–Bisztraterebes), illetve az A13-ason a Szeben megyei Bojca és a Brassó megyei Fogaras között.

Új munkatelepként elkezdődhet az útépítés Bisztraterebes és Bihar község között, illetve az Erdélyt Moldvával majdan összekötő A8-as végein, azaz Marosvásárhely határában is. És arra is van némi esély, hogy megtörténjen az első kapavágás a Nagyváradot Araddal összekötő autóúton (DEx16), ehhez azonban gyorsan le kell zavarni az óvásokat és alá kell írni a szerződéseket.

A körgyűrűket tekintve idén elkészülhet többek között Bihar község, Fogaras és Zilah terelőútja is, illetve Temesvártól északra az A1-es dél-erdélyi szakaszát a DN69-es főúttal összekötő aszfaltcsík.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
2026. szeptember 23., szerda

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség

Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség
2026. szeptember 23., szerda

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után

Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
Hirdetés
Hirdetés