Hirdetés

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat

Csaba testvér

Csaba testvér augusztustól Csíksomlyón szolgál

Fotó: Haáz Vince

Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát. A ferences szerzetes, a Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat megalapítója szerint új állomáshelyéről is ugyanúgy tudja majd biztosítani a lelki támogatást és az anyagi támaszt az alapítvány házaiban lakóknak, mint Dél-Erdélyből. Csaba testvér egyúttal bátorította az erdélyi magyar családokat nehéz sorsú gyerekek befogadására, azt kívánva minden vér szerinti szülőnek, hogy gyerekei úgy szeressék és tiszteljék, mint őt azok, akiket az utcáról, emberhez nem méltó körülmények közül fogadott be. A szerzetes Tusnádfürdőről kerékpárral megy Csíksomlyóra.

Pataky Lehel Zsolt

2025. július 07., 17:592025. július 07., 17:59

2025. július 07., 18:132025. július 07., 18:13

Augusztus elsejétől több személyi és szervezeti változásra kerül sor a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyében. Kovács Gergely gyulafehérvári érseknek a főegyházmegye honlapján, a romkat.ro portálon is olvasható körlevele szerint többek között Fr. Böjte Csaba OFM atyát csíksomlyói lelkésszé nevezte ki a főpásztor, míg Csaba testvér eddigi szolgálati helyére, Dévára Fülöp Zsombort, a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-plébánia segédlelkészét nevezte ki plébánosnak.

Böjte Csaba 1992 óta szolgál a dévai Nagyboldogasszony-plébánián, és kihelyezése után nem sokkal fogadott be árva, félárva, nélkülöző sorban nevelkedő gyerekeket. Kezdetben a hatóságok ellenállásába ütközött, de ma már a román állam is elismeri azt a munkát, amit tulajdonképpen az állami intézmények helyett végzett el;

Hirdetés

több ezerre tehető a harminc év alatt azoknak a száma, akik az általa létrehozott gyermekotthonokban nevelkedtek, akiket iskoláztatott és elindított az életben.

korábban írtuk

„Példaértékű Csaba testvér munkája”: a dévai gyerekeket is meglátogatta Sulyok Tamás
„Példaértékű Csaba testvér munkája”: a dévai gyerekeket is meglátogatta Sulyok Tamás

Példaértékű Csaba testvér munkája, amit az általa alapított intézményrendszerben végez – nyilatkozta a magyar közmédiának Sulyok Tamás szombaton Déván, miután meglátogatta a Szent Ferenc Alapítvány által működtetett gyermekotthont.

Az otthonoknak jogi hátteret biztosító Szent Ferenc Alapítvány tevékenysége szerte a Kárpát-medencében ismert, ezért is fordultunk hozzá azzal a kérdéssel, hogy áthelyezése befolyásolja-e eddigi munkáját, az alapítvány életét.

Idézet
Semmi nem változik. Székelyföldön több házat is működtet az alapítvány, és ahogy eddig Déváról lehetett irányítani ezeket, ugyanúgy Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórványban működő otthonokat” – jelentette ki a szerzetes a Krónikának.

Hozzátette, hogy csökken a gyerekek száma az otthonokban, de ennek szerinte elsősorban demográfiai okai vannak, nem pedig a jóléti társadalom pozitív hozadéka. „712 gyereknek adtunk vakációt a székelyföldi otthonokban. Mind kevesebb a gyerek, és nem csak Székelyföldön, bizonyára a szórványban is ezt tapasztalják. Míg 1990 előtt évente 400 ezer gyermek született Romániában, most 100 ezren születnek, és azok közül is sok olyan, aki külföldön lát napvilágot, hazahozzák, anyakönyvezik, és viszik vissza” – magyarázta.

Csaba testvér számára „prémium” a somlyói szolgálat

Déváról Csíksomlyóra, az ősi Mária-kegyhelyre történő kinevezésével tulajdonképpen hazaköltözik, hiszen Csaba testvér – mint fogalmazott – Csíkszerdában nőtt fel (a zarándokhely a hargitai megyeszékhely egyik városrésze). Urbán Erik OFM-nek, a rendház igazgatójának ferences tartományfőnökké történő kinevezésével vált szükségessé még egy lelkész Csíksomlyón.

Idézet
Kell a segítség, mert nagy a hívek száma, sok a zarándok, sokan járnak gyónni. A rend pedig úgy gondolta, hogy most ott van szükség rám. Nekünk, papoknak, szerzeteseknek egy prémium, hogy Somlyón szolgálhatunk” – fogalmazott Böjte Csaba.

Az alapítvány és a gyermekotthonok irányítására visszatérve, a ferences testvér kifejtette, hogy minden ház „autonómiát” élvez, s mivel ő maga immár a 67. életévében jár, a fiataloknak próbál minél több lehetőséget biztosítani. „Minden házunk önálló, én a lelki támogatásról és az anyagi támaszról gondoskodom, de hogy ott mi történik, milyen tevékenységeket végeznek, önállóan döntik el” – magyarázta.

Magyar családok magyar gyerekeket fogadjanak be

Európában, így Romániában is az a trend Böjte Csaba szerint, hogy az árva, félárva, hátrányos helyzetű gyerekeket ne állami intézményekben helyezzék el, hanem nevelőszülőknél, és Csaba testvér támogatja ezt: „Megragadom az alkalmat, hogy ezúton is felkérjem az erdélyi magyar családokat, hogy ne engedjék a magyar gyerekeket a román állami intézményekbe, hanem aki teheti, fogadjon be egyet-kettőt. Merjünk gyereket hazavinni!”

Idézet
Imádkozom azért, hogy minden vér szerinti szülőt a saját gyereke annyira szeressen és tiszteljen, ahogy engem szeretnek és tisztelnek ezek a gyerekek, akiken segítettem” – mondta.

Elismerte, hogy anyagilag sem könnyű egy gyerek felnevelése, de szerinte nagyon sok lehetőség van a családi bevételek kiegészítésére, az állami támogatások igénybevételére. A társadalom fejlettségét, gazdagságát pedig mi sem bizonyítja jobban Csaba testvér szerint, hogy „Déván vagy Aradon sem lehet parkolóhelyet találni”.

Erről azután beszélt, hogy megkérdeztük: az Arad megyei Kisiratoson 2023-ban kényszerűségből bezárt Pio Atya Családi Házat az alapítvány szándékozik-e újraindítani. Mint emlékezetes, két éve egy Bukarest melletti öregotthonban uralkodó embertelen körülmények okoztak közfelháborodást Romániában, és az eset nyomán a hatóságok országszerte ellenőrzéseket rendeltek el a szociális intézményeknél. A vizsgálatok néhol szőrszálhasogatásba, túlkapásokba csaptak át. Ennek esett áldozatául a kisiratosi gyerekotthon is, amelyre vakáció idején „csaptak le” a különböző felügyelők, és a borsos pénzbírság mellett szigorú feltételeket támasztottak a további működéshez, ami miatt az alapítvány a tevékenység ideiglenes felfüggesztése mellett döntött.

Idézet
Nem fogom én megmondani, hogy ki, mit csináljon, vagy bárkire is ráerőltetni az akaratomat. De ha kerül egy fiatal család, amelyik befogadna három-négy gyereket, akkor a ház ott van, és én mindenben segíteni fogom őket” – fűzte hozzá.

A népességi mutatók kapcsán Böjte Csaba álláspontja az, hogy bár az 1990-es években nagyon sok család tönkrement, és rengeteg gyerek került az utcára, „de azok legalább az éltre születtek, míg most meg sem születnek”.

Kerékpárral megy új állomáshelyére

Böjte Csaba egyébként Tusndáfürdőről kerékpárral megy Csíksomlyóra, új állomáshelyére. Ezt a cikk szerzőjével a telefonbeszélgetés után e-mailben közölte, a levelet hozzájárulásával közöljük:

„A Remény Zarándokainak a Szentévében – melyet Ferenc pápa 2025-re meghirdetett – engem Déváról a csíksomlyói ferences kolostorba helyeztek az elöljárók. Földi zarándokutam újabb állomására imádkozva, a gyermekeinkkel zarándokolva szeretnék megérkezni. Augusztus elsején kell jelentkezzek az új szolgálati helyen, ezért

a tusnádfürdői gyerekek hívására és kíséretével kerékpáron indulok Csíksomlyóra.

Július 31-én, csütörtökön, a tusnádfürdői Szent László Otthonnál találkozunk mindazokkal, akik velünk szeretnének gurulni. Ebéd után a ház vezetőjével, Lakatos Szidóniával indulunk a csíkszentsimoni házunkat érintve – ahol egy kis pihenőt tartunk – a Csíksomlyói Szűzanya szentélyébe. Mária lábánál 18 órától hálaadó szentmisét tartunk. Másnap a gyerekekkel, kollégákkal, mindazokkal, akik velünk tartanak, gyalog kimennénk a csíksomlyói nyeregbe, imádkozva, énekelve körbejárjuk a Nagysomlyó-hegyét, majd a Salvator-kápolnában szentmisét mutatnánk be, kérve Megváltónk irgalmas szeretetét életünkre.”

korábban írtuk

„Az ellenséget nem legyőzni, hanem meggyőzni kell” – A békéért fohászkodtak hívek ezrei Máriaradnán
„Az ellenséget nem legyőzni, hanem meggyőzni kell” – A békéért fohászkodtak hívek ezrei Máriaradnán

A Magyarországért és a magyar nemzetért mondott fohászok mellett a békéért imádkoztak hívek ezrei kedd délelőtt a máriaradnai kegytemplomban, Magyarok Nagyasszonya ünnepén.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Kelemen Hunor szerint meg kell követni a választókat az adóemelések miatt

Elnézést kell kérni az emberektől Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a kormány által foganatosított adóemelések miatt. A szövetség politikusai hosszú ideje azt hangoztatják, hogy nem értenek egyet az adóemelésekkel.

Kelemen Hunor szerint meg kell követni a választókat az adóemelések miatt
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Gyermekvállalást és szűrési programokat támogató egészségfejlesztés indult Szatmárnémetiben is

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Szatmárnémetiben és Hódmezővásárhelyen.

Gyermekvállalást és szűrési programokat támogató egészségfejlesztés indult Szatmárnémetiben is
2026. január 16., péntek

Vidéken, anyanyelven is elmondhatók a panaszok a Kolozs megyei egészségügyi karaván keretében

Kolozs megyei egészségügyi karavánt indít a KIFOR az egyik kincses városi klinikával közösen: a kezdeményezés célja, hogy vidéki településekre is eljuttassa a megelőzéshez szükséges tudást és alapvető egészségügyi szolgáltatásokat.

Vidéken, anyanyelven is elmondhatók a panaszok a Kolozs megyei egészségügyi karaván keretében
2026. január 16., péntek

Nem találtak újabb leprás eseteket, újranyitott a kolozsvári masszázsszalon

Kolozsváron nem találtak új leprás esetet és gyanús beteget a hatóságok annak az epidemiológiai vizsgálatnak keretében, amelyet egy luxus SPA két ázsiai származású alkalmazottjának decemberi leprás megbetegedése után indítottak.

Nem találtak újabb leprás eseteket, újranyitott a kolozsvári masszázsszalon
Hirdetés
2026. január 16., péntek

A tandíjemelések ellen tüntettek a BBTE diákjai

Néhány tucat diák tüntetett csütörtök este a kolozsvári BBTE főépülete előtt a következő tanévtől esedékes tandíjemelések miatt. A tiltakozó diákok szerint az egyetem vezetésének döntései nemcsak a jövőbeli hallgatókat érintik.

A tandíjemelések ellen tüntettek a BBTE diákjai
2026. január 16., péntek

Elmenekült a halálos baleset után: 24 órára őrizetbe vették a 38 éves erdélyi sofőrt

Csütörtök este őrizetbe vettek a Kolozs megyei Egeres községben egy 38 éves, Krassó-Szörény megyei sofőrt, aki a délelőtti órákban halálos közlekedési balesetet okozott a Gyerőfalva és Körösfő közötti országúton, majd elmenekült a baleset helyszínéről.

Elmenekült a halálos baleset után: 24 órára őrizetbe vették a 38 éves erdélyi sofőrt
2026. január 15., csütörtök

Mérgükre nincs is ellenszer, mégis veszélyes hüllőket tartott a tömbházlakásban a nagyiékkal élő fiatal

Illegális hüllő- és póktenyészetet fedeztek fel a Bihar megyei környezetőrök és rendőrök egy vaskohsziklási tömbházlakásban, egy 12 négyzetméteres szobában.

Mérgükre nincs is ellenszer, mégis veszélyes hüllőket tartott a tömbházlakásban a nagyiékkal élő fiatal
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Szárnyakat adnak a fiataloknak: ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzések indulnak

A fiatalok számára 2026 első felében ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzési lehetőséget kínál a Romániai Repülőklub a kolozsvári „Traian Dârjan” Területi Repülőklubon keresztül.

Szárnyakat adnak a fiataloknak: ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzések indulnak
2026. január 15., csütörtök

Újra „felmelegítették” a szamosfalvi fürdőt

Visszakerült a napirendre a szamosfalvi fürdő újjáélesztésének projektje: előrelépés történt a kolozsvári turisztikai fejlesztést érintő zonális területrendezési terv elfogadtatási folyamatában.

Újra „felmelegítették” a szamosfalvi fürdőt
2026. január 15., csütörtök

Gyermekek éve: a legkisebbek felé fordul a református egyház

Az Erdélyi Református Egyházkerület 2026-ot a gyermekek évének nyilvánította, mert meggyőződése szerint az egyház jövője a legfiatalabb nemzedék hitben való megszólításán és megtartásán múlik. A gyermekek éve keretében számos rendezvényt szerveznek.

Gyermekek éve: a legkisebbek felé fordul a református egyház
Hirdetés
Hirdetés