Hirdetés
Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

2026. május 16., szombat

Toroczkai László a magyar külügyminiszter közbenjárását kéri a nagyváradi premontrei rendház ügyében

Nyílt levélben fordult Toroczkai László, a Mi Hazánk mozgalom elnöke Orbán Anita külügyminiszterhez a nagyváradi premontrei rendház és templom ügyében. A politikus szerint a román hatóságok jogsértő módon próbálják kiszorítani a rendet az épület

Toroczkai László a magyar külügyminiszter közbenjárását kéri a nagyváradi premontrei rendház ügyében
2026. május 13., szerda

Veszélyben a váradhegyfoki premontrei prépostság, ismét mennek a végrehajtók

Ritkán kerül a közélet középpontjába egy szerzetesrend jogi helyzete, most azonban a nagyváradi premontrei közösség ügye nemcsak egyházi, hanem nemzetközi jogi és kisebbségvédelmi kérdéseket is felvet. Varga Andrea jogász nyilatkozott a Krónikának.

Veszélyben a váradhegyfoki premontrei prépostság, ismét mennek a végrehajtók
Hirdetés
2025. december 06., szombat

A katolikus egyház „emberi arcai” – Kötetben Gagyi Katinka erdélyi papokkal, szerzetesekkel készített interjúi

A Te szavadra a címe a Verbum Egyesület kiadásábanfrissen megjelent kötetnek, amely Gagyi Katinka erdélyi papokkal, szerzetesekkel, szerzetesnőkkel készített interjúit sorakoztatja fel.

A katolikus egyház „emberi arcai” – Kötetben Gagyi Katinka erdélyi papokkal, szerzetesekkel készített interjúi
2025. augusztus 01., péntek

Megkezdte csíksomlyói szolgálatát Böjte Csaba ferences szerzetes

Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.

Megkezdte csíksomlyói szolgálatát Böjte Csaba ferences szerzetes
Hirdetés
2025. július 07., hétfő

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat

Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat
2025. június 06., péntek

Nem mindennapi élettörténete van a csíksomlyói búcsú szónokának, György Alfréd szerzetesnek

A csíkszentdomokosi születésű, Nyíregyházán szolgáló György Alfréd kamilliánus szerzetes lesz a 2025-ös csíksomlyói pünkösdi búcsú szónoka. György Alfréd nem mindennapi élettörténetéről, hivatásáról nyilatkozott több sajtóorgánumnak.

Nem mindennapi élettörténete van a csíksomlyói búcsú szónokának, György Alfréd szerzetesnek
Hirdetés
2024. október 13., vasárnap

A legszociálisabb tett: elvezetni valakit a lélekkel telt, boldog életre

A hivatástudat nélkül élő ember segítése és a közszellemformálás állt az erdélyi szociális testvérek tevékenységének központjában az elmúlt négy évben.

A legszociálisabb tett: elvezetni valakit a lélekkel telt, boldog életre

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés