Hirdetés

„Az ellenséget nem legyőzni, hanem meggyőzni kell” – A békéért fohászkodtak hívek ezrei Máriaradnán

Gyomaendrődi zarándokok •  Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Gyomaendrődi zarándokok

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A Magyarországért és a magyar nemzetért mondott fohászok mellett a békéért imádkoztak hívek ezrei kedd délelőtt a máriaradnai kegytemplomban, Magyarok Nagyasszonya ünnepén. Böjte Csaba dévai ferences szerzetes, a szentmise főcelebránsa homíliájában azt mondta – utalva a szomszédunkban dúló háborúra és az egyre jobban elmélyülő közel-keleti konfliktusra –, hogy a legnagyobb győzelmet nem fegyverrel a kezünkben, hanem Krisztussal és a boldogságos Szűzanyával érhetjük el.

Pataky Lehel Zsolt

2024. október 08., 18:252024. október 08., 18:25

2024. október 09., 08:372024. október 09., 08:37

Arad és Temes megye több településéről, továbbá a Dél-Alföldről és a Vajdaságból érkeztek zarándokok Magyarok Nagyasszonya ünnepén az ősi búcsújáróhelyre. Az Aradtól 35 kilométerre keletre, a Maros völgyében fekvő Máriaradnát idén már csaknem 180 ezren keresték fel, ugyanis a temesvári egyházmegye által szervezett 16 zarándoklat mellett kora tavasztól késő őszig egymást váltják a csoportos és egyéni búcsújárók a kegytemplomnál és a hozzá tartozó egykori Ferences rendháznál.

Idézet
Egyre nagyobb a Mária-tisztelet, és nagyon sokan jönnek olyanok is, akik nem feltétlenül szentmisén akarnak részt venni, hanem csak meg akarják látogatni a templomot, az egyházi múzeumot, vagy végig járják a keresztutat, felmennek a Kálváriadombra, hogy elcsendesedjenek” – mondta a Krónikának Reinholz András máriaradnai plébános.

A kisbazilika oltárában őrzött 17. századi Mária-képnek csodatevő erőt tulajdonítanak a hívek, nem véletlen tehát, hogy sokan keresik fel a kegyhelyet, fohászkodni, erőt meríteni, lelki megnyugvást keresni.

Hirdetés
Böjte Csaba: a legnagyobb győzelmet nem fegyverrel, hanem a Szűzanyával érhetjük el •  Fotó: Pataky Lehel Zsolt Galéria

Böjte Csaba: a legnagyobb győzelmet nem fegyverrel, hanem a Szűzanyával érhetjük el

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

„A mai szentmisében a békéért szeretnék imádkozni leginkább. Nem egyik, vagy másik fél mellett döntöttünk, hanem a Magyarok Nagyasszonya, a béke királynője mellett. Ezért gyűltünk össze, mert hiszünk az áldott békében, hogy jó testvérekként, szeretetben vagyunk képesek élni itt a földön” – mondta köszöntőjében Böjte Csaba dévai ferences szerzetes, a szentmise főcelebránsa.

Megtöltötték a templomot a hívek •  Fotó: Pataky Lehel Zsolt Galéria

Megtöltötték a templomot a hívek

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A Magyarok Nagyasszonya (Patrona Hungariae) ünnep eredete kapcsán felelevenítette, hogy az államalapító Szent István király önmagát, családját, koronáját és népét a Szűzanyának ajánlotta fel. „Mindannyiunkat neki ajánlotta fel. Tehát te is egy fogadalmi ajándék vagy. Döbbenetes, nem? És te tudatosan megújíthatod ezt a felajánlást” – szólt a hívekhez immár a szentbeszédben Csaba testvér.

A békéért tartott szentmisében olyan emberekről beszélt a szerzetes, akik

„fegyverrel a kezükben elindultak, de rájöttek arra, hogy a legnagyobb győzelmet Krisztussal, Istennel, a boldogságos Szűzanyával érhetik el.”

Emlékeztetett: Szent István király nemcsak Szűz Máriának, hanem Szent Mártonnak is felajánlotta népét, védőszentjének választotta, „csatába, ország ügyeinek intézésére Szent Márton zászlajával ment.” A néhai római hadvezér, Márton, egy a frankok elleni csata előtt azt mondta a császárnak, hogy

„Krisztus urunktól azt tanultam, hogy az ellenséget nem legyőzni, hanem meggyőzni kell” – idézte Böjte Csaba.

A csata elmaradt, Márton pedig feladta a katonai karrierjét, letelepedett a frankok között, sőt a frank nép védőszenje lett. „Ő alapította Európában talán az első szerzetes közösséget, amit a Szűzanya tiszteletére szentelt fel. Szent Márton az életét a Szűzanya által Jézus Krisztusnak adta, és az ő sírja felett állították meg a mórokat az általa megtérített frank lovagok” – magyarázta.

Böjte Csaba szerint Assisi Szent Ferencről is kevesen tudják, katona volt, „elindult fegyverrel a kezében a Szentföldre, hogy felszabadítsa, de útközben megszólította az Úr”. Márton Áron néhai erdélyi püspök is katona volt, azután, hogy leérettségizett, három napra rá elvitték az olasz frontra, ott harcolt mint közkatona. „1916 után áthozták Erdélybe, részt vett Erdély megtisztításában, után visszavitték az olasz frontra, több mint négyszer megsebesült. Brassóban várbörtönbe is került. Mi lehetett ennek az embernek a lelkében? Hány bajtársát láthatta meghalni fegyverrel a kezében, mennyi vér, mennyi szomorúság, fájdalom! Utána elment Csíksomlyóra, letérdelt Mária lábához, és ő is önmagát a Szűzanyának, s rajta keresztül a Jóistennek ajánlotta. És ma már tudjuk, mekkora ajándék volt az ő élete” – fogalmazott Csaba testvér.

Máriaénekeket énekeltek a hívek a szentmise előtt •  Fotó: Pataky Lehel Zsolt Galéria

Máriaénekeket énekeltek a hívek a szentmise előtt

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A ferences szerzetes a dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett gyermekotthon-hálózat tevékenységével példázta, hogy a kezdeti években megannyi nehézségbe, akadályoztatásba, állami túlkapásba ütköztek, de ma már elismerik a munkáját, támogatják, őt magát pedig Déva díszpolgárává is avatták. Minden hátráltatáskor a Szűzanya támogatását kérte, és lám, céljaik, terveik teljesültek – mondta.

Idézet
Nagyon fontos lenne, hogy ne csak szeressük a Szűzanyát, hanem adjuk át ajándékba magunkat neki. Legyünk Mária élő katedrálisának az élő kövei” – mondta Böjte Csaba.

1896-ban XIII. Leó pápa a magyar millennium alkalmából Vaszary Kolos bíboros prímás esztergomi érsek kérésére engedélyezte Magyarország részére Magyarok Nagyasszonya ünnepét. Az ünnepet először október második vasárnapján tartották, majd X. Piusz pápa áttette október 8-ra. A II. vatikáni zsinat után a Magyar Püspöki Kar szeptember 12-re módosította az időpontot, de 1984-től ismét október 8-án tartják.

Harmadik alkalommal szerveztek Szegedről gyalogos zarándoklatot Máriaradnára, a Magyarok Nagyasszonya napjára. A tízfős csoport október 2-án indult el, és Makó, Nagylak, Arad, Angyalkút és Lippa érintésével jutott el Máriaradnára; a mintegy száz kilométeres táv végére 14-en lettek, ugyanis voltak, akik útközben csatlakoztak hozzájuk. „A legfiatalabb résztvevő egy 19 éves aradi zarándok volt” – mondta Tóth János, a gyalogos zarándoklat szervezője érdeklődésünkre.

Szegedi gyalogos zarándokok, balról a második Tóth János •  Fotó: Pataky Lehel Zsolt Galéria

Szegedi gyalogos zarándokok, balról a második Tóth János

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

„Azt kértem zarándoktársaimtól, hogy családjainkért ajánljuk fel ezt a zarándoklatot. Úgy látom, hogy a legnagyobb gond a családokban van. Ha a családjaink erősek lesznek, akkor a nemzetünk is az lesz. II. János Pál pápától olvastam, de Kalkuttai Teréz Anyának is az volt a gondolata, hogy a naponta együtt imádkozó család együtt is marad. Olyanoktól hallottam, akiknek ezt valamikor mondtam, és arról számoltak be, hogy elkezdték, és csodákat művel velük. Kérem a cserkészeinket és a szüleiket, hogy naponta legalább egy fohász erejéig üljenek le. Egy perc, de aztán az egy percből öt perc lesz, és elindul valami a családban” – mondta meggyőződve.

Kóberes zarándokszekér a templom tövében •  Fotó: Pataky Lehel Zsolt Galéria

Kóberes zarándokszekér a templom tövében

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Autóbuszos zarándokok is részt vettek a szentmisén. Roncsek Imre Gyomaendrődről másodszor járt Máriaradnán, viszont a nagyszentmiklósi Gáll Annamária elmondta, hogy ahányszor úton vannak errefelé, mindig felkeresik a kegytemplomot. A bácskai Doroszlóról érkezett Novák Viktória először volt Radnán, de mint mondta, lenyűgözte a kegytemplom, és lelkileg feltöltődve indulnak vissza Szerbiába. A szegedi gyalogos zarándokokat egy kóberes szekeret idéző lovaskocsi kísérte, amellyel kedd délután átmentek Lippára, és Tóth János kérte a híveket, hogy akik tehetik, tartsanak a procsesszióval.

Keresztúti ájtatosság •  Fotó: Pataky Lehel Zsolt Galéria

Keresztúti ájtatosság

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Az ünnepi szentmisét követően a paptestvérek és a hívek végig járták a templom mögötti Kálváriadombon a keresztutat.

korábban írtuk

Ahol érezni a gondviselést – csodatevő erőt tulajdonítanak a máriaradnai kegyképnek
Ahol érezni a gondviselést – csodatevő erőt tulajdonítanak a máriaradnai kegyképnek

Az ősi magyar Mária-kegyhelyek egyike Máriaradna. Évente 16 hivatalos zarándoklatot tartanak a búcsújáróhelyen, hívek ezrei fohászkodnak a kegytemplom oltárában lévő Mária-képnél, amelynek csodatevő erőt tulajdonítanak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés