
Képünk illusztráció
Fotó: Gábos Albin
Ha van sikertörténete a romániai uniós pályázatoknak, akkor a mezőgazdasági és élelmiszeripari ágazatban benyújtott és sikeresen megnyert agrárpályázatok erről szólnak.
2019. szeptember 13., 16:512019. szeptember 13., 16:51
Míg összességében Románia a nagy méretű infrastrukturális beruházások terén az európai uniós forrásoknak csak kis hányadát tudja lehívni, addig a legtöbb mezőgazdasági pályázat célba ér, azaz valamennyi kiírásra van elegendő jelentkező, sőt inkább a túljelentkezés a jellemző. Az Országos Vidékfejlesztési Program 2014–2020-as pályázati kiírásai gyakorlatilag célegyenesbe értek:
A Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség honlapján hirdette meg a legújabb pályázatokat, ezek közül néhányat sorolunk fel. A szeptember végén lejáró 9.1 alintézkedés 7,7 millió euró összértékben támogatja a mezőgazdaságban létrejövő termelői csoportokat, a különböző gazdaszövetkezeteket. A pályázati program 5,3 millió eurós összeget különít el a gyümölcstermesztésben szövetkező gazdák számára.
A 4.2 alintézkedés keretében 2020. január 31-ig nyújthatók be pályázatok a gyümölcsfeldolgozás és értékesítés témakörében, a keretösszeg 26,8 millió euró. Mezőgazdasági értékesítési láncok létrehozására – termelés, tárolás, forgalmazás, piaci marketing, stb. – 10 millió eurót különítettek el. Egy másik kiírás keretében munkahelyteremtő kisvállalatok pályázhatnak 16,8 millió euró keretösszegig.
A december 31-ig benyújtható pályázatokra 45,9 millió euró áll rendelkezésre, amiből a hegyvidéki települések pályázói számára 13,7 millió eurót különítettek el. A 17.1-es pályázati kiírás a mezőgazdasági termelést biztosító termelőkhöz, agrárvállalkozókhoz szól. A november 30-ig online rendszerben benyújtható igénylés – pozitív elbírálás esetén – a biztosítótársaságoknak kifizetett biztosítási összeg 70 százalékát téríti vissza.
A kiírásra országosan 43 millió eurós keretösszeg áll rendelkezésre. Adrian Chesnoiu, a Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség vezérigazgatója szerint az egyre szeszélyesebb időjárás miatt arra ösztönzik a gazdákat, hogy minél többen kössenek agrárbiztosítást. Sikeresen megnyert uniós pályázattal – a szőlészetet leszámítva – a mezőgazdaság minden területéről visszatérítik a biztosítási költségek nagyobb részét.
Egyébként 2020-ban már csak olyan mezőgazdasági pályázatokra lehet számítani, amelyek alacsonyabb érdeklődés hiányában megmaradtak az adott kiírás keretösszegéből, és ezeket újabb kiírásokhoz csoportosítják át. Szakemberek szerint bármennyire is bonyolultnak tűnik az európai uniós pályázat, egy pályázatíró cégen keresztül érdemes próbálkozni.
Ehhez fontos, hogy a gazdaságot cég keretében működtessék, a mezőgazdasági területek telekkönyvezve legyenek, az állatok pedig fülszámozva. Fontos, hogy a gazda olyan területre pályázzon, amit szívesen vállal, amit szívesen fejlesztene, és amiben járatos.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
szóljon hozzá!