„Ha a kampányunk úgy sikerül, ahogy szeretnék, akkor biztos, hogy megõrizzük a tanácsosi többséget” – hangsúlyozta Benedek. Felvetésünkre, miszerint a magyarság immár két politikai alakulat jelöltjei közül választhatja ki képviselõit, az RMDSZ-es tanácsos megismételte, hogy valóban számít a 12 mandátumra. „Meggyõzõdésem, hogy a mi tizenkét képviselõnk mellett a polgári oldalnak is sikerül egy-két, esetleg három embert bejuttatnia a testületbe” – tette hozzá.
A Magyar Polgári Párt (MPP) még nem döntött képviselõi kiléte felõl, Kiss István helyi elnök a jövõ hét végéig szeretné véglegesíttetni a listát. Addig viszont egyeztetni kíván a történelmi magyar egyházak képviselõivel is, ugyanis ezek jelöltjeinek is helyet kívánnak biztosítani a listán. Ráduly Levente frissen megválasztott megyei elnök lapunknak elmondta, hogy mind városi, mind megyei szinten a magyarság által leadott szavazatok mintegy 30 százalékára számítanak. Az MPP marosvásárhelyi és megyei vezetõsége ugyanakkor lapunk érdeklõdésére egyaránt megerõsítette Tõkés András jelölését a megyei tanács élére. Ráduly Levente elnök kifejtette, fontosnak tartja, hogy a leendõ testületben a megyeszékhely és a vidék egyenlõ arányban képviseltesse magát.
Az RMDSZ ezzel szemben már kialakította listáját, a versenybe szálló húsz jelöltet a 229 küldöttbõl álló bõvített küldöttgyûlés titkos szavazással rangsorolta. Az elsõ három helyet a két alpolgármester, Csegzi Sándor (181 szavazattal) és Bakos Levente (174), illetve Benedek István frakcióvezetõ (178) foglalta el. Biztos befutóhelyre került továbbá Dávid Csaba helyi elnök, Törzsök Sándor, Kolozsvári Zoltán, Bálint István és Peti András. Az utóbbi kivételével a felsoroltak legalább egy-két mandátumot töltöttek ki a testületben. Benedek Imre kardiológus a visszalépés mellett döntött, ugyanis egy héttel korábban a Területi Képviselõk Tanácsa az elsõ helyen rangsorolta a megyei tanácsosjelöltek listáján. A tizenkét éves képviselõi tapasztalattal rendelkezõ Benedek ígéretet kapott a szövetség csúcsvezetésétõl, hogy képességeinek megfelelõ tisztségeket tölthet be. A segesvári küldöttgyûlés is rangsorolta a helyi tanácsos-jelölteket, Gáll Ernõ helyi RMDSZ-elnök, Szász Izolda és Tóth Tivadar személyében.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.