
Fotó: Facebook/BBTE/Jancsik Gergő
A Báthory István erdélyi fejedelem koráig visszanyúló dicső múlt büszke felvállalásával, illetve a romániai nacionalista-szélsőséges idők, a kommunista mentalitás ostorozásával és a történelemhamisítás elítélésével idézte fel Daniel David, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem új rektora a kolozsvári székhelyű felsőoktatási intézmény megalapítását, amely pontosan 439 évvel ezelőtt történt.
2020. május 12., 13:152020. május 12., 13:15
2020. május 12., 17:352020. május 12., 17:35
A BBTE honlapján olvasható magyar nyelvű közleményben emlékeztetnek: 1581. május 12-én Báthory István uralkodó, Erdély fejedelme és a korszak egyik legnagyobb európai államának, a Lengyel–Litván Uniónak királya Királyi Alapítólevelével felállítja a kolozsvári (Claudiopolis) Academia Claudiopolitanát a Farkas utcában.
„A BBTE megbecsüli és tiszteletben tartja akadémiai hagyományát” című közlemény szerint páratlan lépés volt ez abban a korban, hiszen a mai Románia területén akkor nem létezett más, egyetemi státusú intézmény, és az akkori Magyarország területén is ez volt az egyetlen aktív egyetemi intézmény.
Az akadémia működését pápai jóváhagyással a jezsuita rend szervezte és vezette; 1583-ban a pápa az intézményhez egy római katolikus papnevelő intézetet csatolt. A működés kisebb megszakításai, újrakezdések után az intézmény fokozatosan fejlődik, majd Universitas Claudiopolitanává válik: az eredeti két kar egy jogi (1774) és egy orvostudományi (1775/1776) karral egészül ki. 1753-tól császári egyetemmé válik, latin és német nyelvű oktatással, amely immár nem kifejezetten katolikus/jezsuita irányultságú.
1786 után az Universitas Claudiopolitanát egyetemi rang nélküli felsőoktatási intézménnyé alakítják (dockori címet nem ad), később pedig az Orvosi-Sebészeti Intézet (1850 után) és az 1863-ban újraalapított Királyi Jogakadémia marad fenn. Ez a két félegyetemi felsőoktatási intézmény 1872-ben beépül az új kolozsvári magyar egyetembe, amely 1919-ben Kolozsvári Román Tudományegyetemmé alakul át. A kommunizmus időszakában, 1959-ben a magyar egyetem utódja, a Bolyai Egyetem és a román egyetem utódja, a V. Babeș Egyetem Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) néven egyesül – idézik fel a BBTE közleményében.
Daniel David pszichológus, az egyetem két és fél hónapja megválasztott rektora emlékeztetett, az Academia/Egyetem megalapításakor Báthory István fejedelem azt nyilatkozta, hogy az intézménynek ugyanolyan méltósággal kell rendelkeznie, mint Franciaország, Németország, Olaszország vagy Spanyolország hasonló intézményeinek; később a bécsi udvar az egyetemet ilyen szintre emelte.
– fogalmazott a rektor. „Nemcsak az 1581-es dátum jelenik meg az egyetem címerében, hanem az alapító által megszabott irányt követjük a »Traditio nostra unacum europae virtutibus splendet« mottóval, valamint a »Tradițio et Excellentia« értékeket szem előtt tartva. Ezenkívül egyetemünket a közelmúltban befogadta a GUILD-közösség, a legrangosabb európai world-class egyetemek közössége; ez is jelzi, hogy nem maradunk meg a szimbólumok szintjén, hanem lehorgonyzunk a rangos nemzetközi akadémiai valóságban is” – idézi a közlemény Daniel Davidot.
Daniel David
Fotó: BBTE
Mindezek ismeretében a BBTE első embere felháborítónak tartja, hogy a közelmúltban az intézmény nem kapta meg a neki járó tiszteletet és elismerést.
A romániai felsőoktatás történelemének átírása által elkövetett torzítás egy olyan romániai egyetem figyelmen kívül hagyásához vezethetett, amely 1585-ben felsőoktatási intézmény szintjére emelkedett, a 18. század elején tucatnyi baccalaureusi, magiszteri és doktori fokozatot nyújtott, majd 1753 császári egyetemmé vált, s rendelkezett a korszak négy klasszikus karával (filozófia/teológia/jog/orvostudomány)” – szögezte le Daniel David.
Lássuk például, hogyan szólította meg Mária Terézia császárnő 1775-ben ezt az akadémiai közösséget: »Kimagaslóak, dicséretre és tiszteletre méltók, csodálatosak… általunk őszintén szeretett közösség… örömmel határoztunk úgy, hogy legalábbis az elkövetkezőkben a kolozsvári egyetemen bevezetünk egy orvostudományi kart« Nos, ha manapság politikusainknak ennek a tiszteletnek legalább egy töredékével viseltetnének a tudományos közeg irányában, akkor Románia másképp nézne ki!” – jelentette ki a BBTE március elején megválasztott rektora.
Mint ismeretes, Daniel David pszichológus, korábbi rektorhelyettes Ioan Chirilă ortodox teológussal mérküzött meg a multikulturális Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektori tisztségéért. A szatmárnémeti születésű Daniel David a BBTE-n szerzett pszichológusi diplomát, és ugyanitt szerezte meg a doktori fokozatot is. Tanulmányait azonban 1999 és 2002 között a New York-i Albert Ellis Institute-ban folytatta. Kolozsvári egyetemi tisztségei mellett az amerikai intézet kutatási igazgatói tisztségét is betölti. Daniel David magyarul és németül is közzétette rektori programját. Ebben egy világszínvonalú egyetem felépítését ígérte, a bizalom és a nyitás jegyében. A rektorválasztáson a szavazatok több mint 60 százalékával győzött.

Daniel David pszichológus, eddigi rektorhelyettes vezeti a következő négy évben a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemet (BBTE) a keddi rektorválasztás első eredményei szerint. A szatmárnémeti születésű egyetemi oktató a bizalom és nyitás jegyében egy világszínvonalú egyetem felépítését ígéri.
A Román Akadémia elnökévé is megválasztott Ioan Aurel Pop – aki kitöltötte két mandátumát a BBTE élén, és a törvény értelmében harmadik mandátumot nem vállalhatott – korábban súlyos kijelentésekkel terhelte a magyar–román viszonyt. A Román Akadémia által 2017 tavaszán létrehozott – főleg Oroszországgal foglalkozó – „Információs Hadviselést és Stratégiai Kommunikációt Elemző Laboratóriuma” (LARICS) bemutatkozó rendezvényén a BBTE rektora azt állította, hogy Románia „egy másik szomszédjával, Magyarországgal is információs és kommunikációs háborút visel”, Budapest pedig „saját költségvetéssel rendelkező állami főosztályt hozott létre Trianon 100 elnevezéssel”. Ezt követően a román sajtó a magyar kormány „románellenes propaganda-főosztályaként" állította be a magyarországi Trianon 100 nevű kutatócsoportot.
Ioan Aurel Pop ezek után gyakorlatilag „kitessékelte” az országból Kelemen Hunort, miután az RMDSZ elnöke azt nyilatkozta, a románságnak el kell fogadnia, hogy az erdélyi magyarság nem fogja tudni és nem is akarja ünnepelni 1918-at. „Ha nem ismered el a román nemzeti ünnepet, nem élhetsz ebben az országban” – fogalmazott a román történész.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
A kolozsvári önkormányzat lakhatási programja körüli vitát kivitték az utcára: egy nacionalista román szervezet szombaton tüntetést szervezett a Széchenyi téren, tiltakozva a Pataréten élő családok városi negyedekbe való áthelyezése ellen.
2 hozzászólás