A tragédiában megsérült anya és lánya, a 22 éves unoka, Német Melinda pedig a kórházban életét vesztette. Vamanu nem érti, hogy az E.ON Gaz miért nem hajlandó a hatékony együttműködésre, és miért nem bocsátja az ITM rendelkezésére a hegesztés minőségét vizsgáló összes adatot. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy tudomására jutott: a gázrobbanást megelőző napokban több környékbeli lakó panasszal fordult a szolgáltatóhoz, amelynek illetékesei egy bizonyos, nem létező kormányrendelettel magyarázták a gáznyomás csökkenését. Az E.ON Gaz vezetősége sajtóközleményben reagált Vamanu nyilatkozatára. Közölték: a vizsgálat folyamatban van. „Az E.ON Gaz Románia együttműködik a vizsgálatot végző szervekkel, rendelkezésükre bocsátja a kért dokumentációt és a helyszínen vett mintákat. Csupán a bűnüldöző szerveknek van joguk a bizonyítékok ügyében rendelkezni, és esetenként eldönteni, hogy kezdeményeznek-e bűnvádi eljárást a felelős személyek ellen, de ezt sem a bűnügyi vizsgálatok befejezése előtt” – áll a gázvállalat közleményében. Aláírója, Adela Boţan ismételten megpróbálja megnyugtatni a gázfogyasztókat, mondván, hogy a cégnek érdekében áll kideríteni a marosvásárhelyi robbanás okait.
Ennek ellenére Carmen Vamanu abbéli meggyőződésének adott hangot, miszerint egy munkatelep-vezető révén az E.ON kötelessége lett volna ellenőrizni az alvállalkozó által elvégzett munka minőségét. Az ITM főfelügyelője azt is felrótta a vezetékek cseréjét megrendelő cégnek, hogy elmulasztotta megtenni a munkálatok hivatalos átvételét. „A munkaügyi felügyelőség kérni fogja, hogy indítsanak bűnügyi eljárást azok ellen, akik vétkesnek bizonyultak a robbanásban” – szögezte le Carmen Vamanu.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.