2011. augusztus 31., 08:092011. augusztus 31., 08:09
A magyarellenes kirohanásairól ismert politikus hivatali visszaéléssel vádolja az elöljárókat a könyvtár igazgatói tisztségére kiírt versenyvizsga kapcsán, ahol a magyar nyelv ismerete is feltételként szerepelt. A PC azt kifogásolja, hogy bár a bíróság érvénytelenítette a versenyvizsga eredményét, és ezáltal felfüggesztette tisztségéből Szondát, ez továbbra is ellátja a tisztséget, a PC szerint jogtalanul. Úgy vélik, az intézményt felügyelő megyei tanács elnökeként Tamás Sándor is felelősségre vonható, hisz Szonda onnan kapja fizetését, és „veszteséget okoz a költségvetésnek”. Mint ismeretes, a megyei testület júliusi ülésén tudomásul vette az ítéletet, és ősszel új versenyvizsgát ír ki.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.