Hirdetés

Budapesten ülésezik az SZNT

•  Fotó: Archív

Fotó: Archív

A magyar közvélemény figyelmét kívánja felhívni a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) pénteken sorra kerülő testületi ülésén, melyet Budapesten, az Országházba hívtak össze. Az SZNT ugyanakkor számít a magyar kormány támogatására is, valamint arra, hogy a Székelyföld autonómiájának kérdése nagyobb nyilvánosságot kap – nyilatkozta a Krónikának Izsák Balázs, az SZNT elnöke.

Krónika

2010. november 19., 08:442010. november 19., 08:44

A magyar közvélemény figyelmét kívánja felhívni a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) pénteken sorra kerülő testületi ülésén, melyet Budapesten, az Országházba hívtak össze. Az SZNT ugyanakkor számít a magyar kormány támogatására is, valamint arra, hogy míg Magyarország fogja betölteni az Európai Unió elnöki tisztségét, a Székelyföld autonómiájának kérdése nagyobb nyilvánosságot kap – nyilatkozta a Krónikának Izsák Balázs, az SZNT elnöke. A rendezvényre meghívták Orbán Viktort, a Magyar Köztársaság miniszterelnökét is, aki azonban jelezte, hogy franciaországi látogatása miatt nem tud ott lenni az SZNT rendezvényén.

Izsák Balázs érdeklődésünkre elmondta, remélik, hogy választ kapnak arra a kérdésre is, hogy hogyan egyeztethetők össze a székely autonómiatörekvések a magyar kormány nemzetpolitikájával, illetve hogyan illeszthető be a nemzeti együttműködés rendszerébe. Ezt határozatban is rögzítik majd. Az SZNT elnöke lapunknak elmondta, a helyszín választásakor az is fontos szempont volt, hogy minél nagyobb visszhangot váltsanak ki a magyarországi közvéleményben. Az esemény tudatosan vállalt célja, hogy a Székelyföldet népszerűsítsék Magyarországon, illetve Európában.

Mint arról beszámoltunk, az SZNT már az elmúlt évi, december 19-i ülésén döntötte el, hogy felhatalmazza állandó bizottságát, hogy dolgozza ki azokat a javaslatokat, amelyekben a szervezet megfogalmazza nemzetpolitikai jellegű elvárásait.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
Hirdetés
Hirdetés