
Legyőzhető akadályok. A Május 1. strand helyén épülő fedett uszodát a tervek szerint ősszel adhatják át
Fotó: Haáz Vince
Fémtolvajok veszik „birtokukba” időnként Marosvásárhely félkész állapotban lévő két sportlétesítményét, a ligeti műjégpályát és az egykori Május 1. strand helyén épülő fedett uszodát.
2020. május 16., 16:042020. május 16., 16:04
Hiába őrizteti éjjel-nappal az Országos Befektetési Társaság (CNI), a Maros Sportklub és a kivitelező a jégcsarnok és a fedett uszoda építőtelepét: a fémtolvajok visszatérő vendégeknek bizonyulnak.
Cosmin Pop, a klub elnöke érdeklődésünkre csak a történteket tudta megerősíteni, fogalma sincs arról, kik és hogyan hatoltak be a zárt épületbe. Mint mondja,
Kizártnak tartja, hogy mindez nappal történt volna, ugyanis a koronavírus beálltáig a Ligetben szinte estig mozgás volt. Legutóbb tavaly ősszel „látogatták” meg a csarnok épületét. A rendőrség mindkét alkalommal helyszínelt, ujjlenyomatokat keresett és talált, de a fémtolvajokat nem sikerült azonosítania.
A fedett uszoda esetében még érdekesebb dolgok történtek.
A valamikori Május 1. strand területén lévő építőtelepen nappal munkások sürgölődnek, éjjel meg őrök vigyázzák. Lapunk írásban fordult a megyei rendőrséghez, ahonnan azt szerette volna megtudni, sikerült-e azonosítani a tetteseket, és ha igen, milyen büntetés vár az elkövetőkre, illetve azokra a begyűjtő központokra, amelyek átveszik a lopott holmit. Huszonnégy óra elteltével Emanuela Fărcaș csak annyit tudott mondani, hogy a hatóságok dolgoznak a válaszadáson.
A károsult fél már rég lemondott a tettesek és az eltulajdonított huzalok megtalálásáról. Cosmin Pop szerint minden pótolható, ráadásul
Ez különösképpen a jégcsarnokra érvényes, amelynek már évekkel ezelőtt meg kellett volna nyitnia kapuit. Az uszoda esetében, ha az augusztus végi határidő nem is tartható, de a beruházó reményei szerint, ha az építő nem vesz vissza a ritmusból, október végére, november elejére átadhatja a létesítményt.
ugyanis, amint beszámoltunk róla, a hét elején Dorin Florea polgármester elrendelte a víkendtelepi, szintén 50 méteres medence sátortetejének a lebontását. Az elöljáró a szavatossági idő lejártára, valamint a magas fenntartási költségekre hivatkozott. Lépésével a polgármester a marosvásárhelyi önkormányzat tanácsosait is meglepte. A sportolók és az edzők emiatt hosszú évek munkáját látják kárba veszni. Az RMDSZ önkormányzati frakcióvezetője, Csíki Zsolt határozattan cáfolta, hogy a tanács nem különített volna el pénzt a sátortetős medence fenntartására.
A majdhogynem elkészült műjégpályát illetően a Maros SK vezetője csak annyit tudott mondani, hogy szerinte annak befejezése még egy ideig várat magára, ugyanis az állagfelmérés újabb tisztázatlan kérdéseket vetett fel.
A városé lehet az uszoda
Dorin Florea polgármester újbóli felvetésére, miszerint a CNI az uszodát a polgármesteri hivatalnak kellene hogy átadja, és nem a Maros SK-nak, Cosmin Pop sportklubelnök úgy vélekedett, hogy a döntést nem neki és nem is az állami tulajdonú befektetési társaságnak, hanem a sportminisztériumnak kell meghoznia. „Természetes dolog, hogy a városháza szeretne magának egy uszodát, de nem hinném, hogy belátható időn belül valamelyik miniszter aláírná az átadási szerződést” – fejtette ki. A klubelnök emlékeztetett, hogy a szaktárca több uszodát is működtet országszerte. Ettől függetlenül úgy véli, teljesen mindegy, ki tartja fenn a leendő sportbázist, az mindenképpen a városé és lakóié lesz.
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
1 hozzászólás