2007. április 06., 00:002007. április 06., 00:00
Az építészelképzelése szerint növelnék azállatkertben lévő tavakat, és teraszokatépítenének, ahonnan a látogatók amagasból figyelhetnék meg az állatokat.Ezenkívül állatsimogatót hoznánaklétre a kert területén, valamint olyanhelyiségeket, ahol az állatok szabadon, egy térbentartózkodnak a látogatóval. A helyi önkormányzatképviselői egy kiállításon fedeztékfel az építész tervét. Sisak Tamásmúlt héten mutatta be a projektet a polgármesterihivatal illetékes szakbizottságának, amelyjóváhagyta azt. Ezután a helyi tanácsjóváhagyására van szükségahhoz, hogy hozzálássanak az állatkertátalakításához. Az előzetes becslésekszerint a projekt megvalósításához 8millió euróra és három évre leszszükség.
A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.
Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.
Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.
Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.
152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.
Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.
A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.