Boros Zoltán: „meg kell állítani az erdélyi magyarság exodusát”

– Miért szeretne egy ismert és elismert tévés személyiség politikus lenni?

– Az utóbbi időben ha nem is dolgoztam sajtóintézményben, azt hiszem, hogy az újságírókra jellemző szakmai elferdültségnek köszönhetően továbbra is követtem a politikai eseményeket. Egy idő után a szemlélést már reflexből is a tenni akarás váltja fel. Én nem valaki vagy valakik ellen vállalnék közszerepet, hanem valamiért és valakikért. Azért, mert meggyőződésem, hogy rendszerű megoldások nélkül nem lehet a romániai magyarság jövőjét biztosítani. Gondolok elsősorban a különböző autonómiaformákra, amelyek segítségével egy olyan légkört teremthetnénk Erdélyben, amely megállíthatná a magyarság exodusát.

El kellene érnünk, hogy végre a gyakorlatban is rendeződjenek az anyanyelv használatával kapcsolatos gondjaink. Nem azért, mert nem tudnánk, vagy nem akarnánk románul beszélni, hanem egyszerűen azért, mert egy olyan jogról van szó, amit különböző törvények szentesítenek, és egyáltalán megillet bennünket. Aztán ugye még ott van a Bolyai Egyetem szinte tíz éve jegelt ügye, közösségi vagyonunk restitúciójának a kérdése és még sok más.

– Alkalmasnak tartja magát mindezek kiharcolására? Azért kérdezem ezt, mert alapfoglalkozását illetően ön zeneszerző és zongorista, ami finom lélekre utal.

– Finom, de erős lélek – tenném hozzá. Egy olyan lélek, amely Bukarestben a legnehezebb időszakban edződött. Forradalom, fekete március, bányászjárás, és hadd ne soroljam tovább azokat az eseményeket, amelyeken a magyar adás főszerkesztőjeként helyt kellett állnom. Persze azzal is tisztában vagyok, hogy az etikusság és az erkölcsösség manapság és főleg mifelénk nem egyeztethető össze a politizálással.

– Nem tart attól, hogy ha nem jut be, a magyarok szemében már nem sikeres tévés, hanem bukott politikus lesz?

– Én nem nevezném bukottnak azt az embert, aki nem végez az első helyen. Jó lenne, ha mindannyian – vagy legalábbis mi, magyarok – afféle sportvetélkedőként fognánk fel a december 9-ei versenyt, ahol mindannyian be szeretnénk jutni a célba. Ennek érdekében akarjunk minél jobbak lenni, és ne az ellenfél elgáncsolása foglalkoztasson.

– A 2-es számú körzetben indul, ahol az RMDSZ-es Lokodi Edit Emőkével verseng a magyar voksokért…

– Én például Lokodi Edit Emőkére jelölttársként tekintek, nem ellenfélként és még kevésbé ellenségként. Azt is tudom, hogy közös a célunk, csupán a stílus és a fontossági sorrend különbözik. Az, hogy néppártosként elvenném a szavazatait, megint csak nézőpont kérdése.

– Ön 73 évesen is idealista! Ebben a korban nem érzi-e magát idősnek a parlamenti munkához?

– Szerintem 60–65 éves kor után nagyon kevés az az ember, aki elmondhatja magáról, hogy ő százszázalékosan egészséges, és bármilyen kemény munkára felkészült. Persze elgondolkodtató, hogy nyugdíjasként valakinek kell ilyen szerepet vállalnia, vagy sem. De mivel a parlamentben nem szaladni mennék – még ha a sportversenyt is hoztam fel példaként –, hanem gondolkodni, úgy érzem ennek a feladatnak eleget tudok tenni.