Hirdetés

Borbély: csökkent az illegális erdőirtás

Tizenöt százalékkal sikerült csökkenteni az elmúlt két évben az illegálisan kivágott fa mennyiségét – jelentette ki tegnap Borbély László környezetvédelmi miniszter annak kapcsán, hogy a szaktárca megállapodást kötött a World Wide Fund for Nature (WWF) nemzetközi környezetvédelmi szervezettel a romániai érintetlen erdők megóvásáról.

Hírösszefoglaló

2011. november 16., 08:052011. november 16., 08:05

A tárcavezető a Brassóban tartott találkozón arra is felhívta a figyelmet, hogy a rendőrséggel közösen végzett rajtaütéseknek köszönhetően eddig 25 ezer bűnügyi eljárást kezdeményeztek a törvénytelen fakitermelések kapcsán. Azonban elmondta, ezzel koránt sincs lezárva az ügy, ugyanis az igazságszolgáltatás sokszor veszélytelennek minősíti a törvénytelen erdőkitermeléseket, vagy nem siet lezárni az ügyeket, 1990 óta például csupán a dossziék 0,5 százaléka esetében született végleges döntés. A miniszter arra is kitért, hogy parlament most készül hozni egy törvényt, amely az egy köbméternél nagyobb famennyiség kivágását már bűncselekménynek minősítené.

Jelenleg ugyanis csupán öt köbméter fölött indítható bűnügyi eljárás, az ennél kisebb mennyiség kivágása kihágásnak minősül, és csupán pénzbírsággal büntethető. Borbély szerint az illegális fakitermelés visszaszorítását az is nehezíti, hogy mintegy 300 ezer hektár erdő őrizetlenül áll, ugyanis magánszemélyek tulajdonában van, akiket a szaktárca nem tud támogatni ebben. A helyi hatóságokkal közösen szervezettebben kell fellépni a hatékonyság érdekében, vonta le a következtetést a tárcavezető, hangsúlyozva, hogy ő továbbra is folytatná az erdősítési programokat a Környezetvédelmi Alap támogatásával.

Hozzátette, idén először sikerült növeli Romániában az erdős területet 0,3 százalékkal, miután az elmúlt tíz évben csak csökkent a faállomány. A miniszter Csibi Magorral, a WWF Románia elnökével közösen megtekintette a sinkai érintetlen erdőséget, majd együttműködési megállapodást írt alá a mintegy 250 ezer hektárnyi romániai szűz erdők védelmére.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
2026. október 09., péntek

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében

Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében
Hirdetés
Hirdetés