
Számos tákolmányt is le kell bontani a szabadidős létesítmény kialakítása előtt
Fotó: Rab Zoltán
Hatalmas parkot létesít Marosvásárhely önkormányzata a megyeszékhely keleti felében, a 40 ezer négyzetméteres szabadidős létesítmény mindössze tíz százalékát építik be. A zöldövezet kialakításának egyedül azok a polgárok nem örülnek, akik régóta kiskertként használnak parcellákat, ám most el kell hagyniuk a területet.
2021. augusztus 25., 09:172021. augusztus 25., 09:17
Marosvásárhelyen néhány hete zajlik annak a közel 40 ezer négyzetméteres területnek a megtisztítása, ahová az önkormányzat a város legnagyobb parkját szeretné létrehozni. A megyeszékhely lakosságának jelentős többsége által üdvözölt intézkedés egyesekből zúgolódást váltott ki.
A városvezetés intézkedése nem nyerte el azok tetszését, akik még a 80-as évek óta, mezőgazdasági célokból, zsebkendőnyi területeket béreltek a Tudor negyed szélén, a Csere-erdő, a csendőrség laktanyája és a Dimitrie Cantemir Egyetem által behatárolt városrészen. Florian Moldovan városházi igazgató a Krónikának nyilatkozva úgy vélekedett, az érintettek bosszúsága egyáltalán nem jogos, hiszen a tömbházlakó kisgazdák nem a megdolgozott területek tulajdonosai, mi több, a polgármesteri hivatal évek óta az addig igényelt jelképes bér behajtásától is eltekintett.
Fotó: Rab Zoltán
– szögezte le lapunknak az igazgató. Az önkormányzat már 2020-ban nekilátott a terület megtisztításának, azonban számos gazdálkodó azóta visszaépítette a bódéját. Alexandru György alpolgármester korábban kifejtette, sem a városháza, sem a bontást végző cég nem vállal semmiféle felelősséget az önkormányzat területének megtisztítása során keletkezett esetleges károkért.
Fotó: Rab Zoltán
A mintegy 14,5 millió lejes tervezési és kivitelezési munkálatot a helyi Mapcom Construct, a Plopeanu család cége nyerte el, amelynek eredetileg jövőre kellett volna átadnia a szabadidős létesítményt. A szerződés megkötésekor azonban a felek a határidőt 2024 tavaszáig tolták ki. Az már szinte biztos, hogy az első kapavágást az idén nyáron nem végzik el. Az uniós projektben a város önrésze csupán egymillió lej, ennek egyik feltétele, hogy a terület legfeljebb 10 százaléka építhető be.
Ezzel most már véglegesen eldőlt, hogy a Tudor negyed szélén, a Segesvári út aljában nem strand épül, mint ahogyan az előző polgármester szerette volna. Dorin Florea többször is emlegette egy második Víkendtelep létesítését, olimpiai medence és sportpályák építésével.
Fotó: Rab Zoltán
Az előbbi hatalmas strand, míg az utóbbi az erdő szélén létesített játszótér és sétány. Az elmúlt két évtizedben parkokat ugyan nem számoltak fel, mint korábban, a kommunizmus ideje alatt, azonban a Diamant- és a Record-parkból a zöldövezetet szinte teljesen kő-, gumi- és műanyag burkolatra cserélték. Hasonlóan jártak el a Ligetben is, ahol ma már rendkívül csekély zöldfelület fogadja az arra járókat.
Két évvel ezelőtt az orvosi egyetemmel szemben parkosították az addig szinte parlagon álló területet, azonban egyfelől a vandalizmus, másfelől a hatósági nemtörődömség ezt is kikezdte. Eddig az új városvezetésnek sem sikerült meggyőznie a lakókat arról, hogy igazán a szívén viselné a zöldövezetek sorsát. A számos panasz ellenére Marosvásárhelyen még mindig több helyen térdig érő fű és gaz borítja a zöldövezeteket.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!