Bölöni hazajön: vásárhelyi terveiről beszélt a Krónika Live-ban a BEK-győztes labdarúgó

•  Fotó: Forrás: Krónika Live

Fotó: Forrás: Krónika Live

Szülővárosa, Marosvásárhely sorsát mindig is szívén viselte, egy városbéli, labdarúgással kapcsolatos projektben pedig szándéka szerint részt vesz Bölöni László – egyebek mellett ez derült ki a Krónika Live keddi adásában.

Krónika

2021. június 22., 20:282021. június 22., 20:28

A BEK-győztes labdarúgót és a román válogatott korábbi szövetségi kapitányát Pataky István, Rédai Attila és Szőke László kérdezték médiacsoportunk videó podcastjében. Bölöni László Budapestről jelentkezett be, ahol a labdarúgó Eb Puskás-arénabeli mérkőzéseit a helyszínről követi. A magyar–portugál mérkőzés alkalmával Soós Zoltánnal, Marosvásárhely polgármesterével is találkozott.

Műsorunkban egy viccet elmondva érzékeltette, hogy nem kell azért mindent elhinni, amit görög lapértesülésekre hivatkozva a román sajtó bombasztikusan tálalt, miszerint máris szerepet vállalt a marosvásárhelyi labdarúgásban.

Amikor dolgozom, abba igyekszem apait-anyait beleadni, a külsőségekre kevesebbet adok, de az valóban igaz, hogy Vásárhelynek és a vásárhelyi futballnak a sorsa mindig érdekelt, én abban a szerencsés-kellemetlen helyzetben vagyok, hogy otthonról mindig hazamegyek”

– fejtette ki a szakember. Elmondta: Soós Zoltánnal már többször tárgyalt a témában, és abban maradtak, hogy a továbblépés fázisait, hogy ő miképpen látja ezeket, személyesen kell leszögezni.

„Szívesen el is mondanám neki, hogyan tovább, hisz akarva-akaratlan harminc évnél is több ideje benne vagyok a nyugati futballvilágban, és egy kicsit többet látok annál, hogy ahhoz, hogy gólt rúgjál, közel kell álljak a kapuhoz. Látom az anyagi szükségletek megteremtésének nehézségét is” – mutatott rá a Marosvásárhelyi ASA korábbi legendája.

Tervei szerint Bölöni László jövő héten Marosvásárhelyre érkezik, amikor Soós Zoltánnal karöltve a konkrétumok irányába tehetnek lépéseket.

A legutóbb a görög Panathinaikoszt irányító szakvezető a Krónika Live-ban ugyanakkor kielemezte a magyar válogatott Eb-mérkőzéseit is, s megfogalmazta azon meglátását, hogy szerinte mire lenne szükség ahhoz, hogy szerdán Németországot megverve Magyarország a továbbjutók között találhassa magát. Leszögezte ugyanakkor, hogy az Eb 24 csapatosra kibővített formátumát nem igazán kedveli, s azzal se nagyon ért egyet, hogy a bajnokságot ilyen sok különböző országban rendezzék meg, jól kitolva a szurkolókkal és a csapatokkal egyaránt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 03., péntek

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc

Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán sodorta el egy gyorshajtó.

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc
2025. október 02., csütörtök

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki

A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki
2025. október 02., csütörtök

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai

Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai
2025. október 02., csütörtök

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól

176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól
2025. október 02., csütörtök

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza
2025. október 02., csütörtök

Illúziók, amelyek a mindennapjainkat alakítják – Filmről és propagandáról a Filmtettfeszten

A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.

Illúziók, amelyek a mindennapjainkat alakítják – Filmről és propagandáról a Filmtettfeszten
2025. október 02., csütörtök

Halálos baleset a 13-as főúton: két haszonjármű és egy személyautó ütközött Brassónál

Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.

Halálos baleset a 13-as főúton: két haszonjármű és egy személyautó ütközött Brassónál
2025. október 02., csütörtök

Brassó: nem enyhül a válság az RMDSZ-ben, lemondott a megyei elnök

Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.

Brassó: nem enyhül a válság az RMDSZ-ben, lemondott a megyei elnök
2025. október 01., szerda

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok

Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok
2025. október 01., szerda

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban