2011. augusztus 04., 15:272011. augusztus 04., 15:27
„A Gyalu és Mihályfalva közötti szakaszra azonnal kiírjuk a versenytárgyalást, és újraindul a Marosvásárhely-Aranyosgyéres szakasz meghirdetését célzó tervezés. A többi szakasz esetében, Brassótól Marosvásárhelyig, nem zárjuk ki a magán-állami partnerséget sem, ez az egyik megoldás melyen gondolkodunk, hogy be tudjuk fejezni a munkát, mert a közpénzek végesek” - nyilatkozta Boc.
Az erdélyi autópálya költségeit kb. 50 százalékkal csökkentik, kilométere 6,9 millió euróba kerül majd, a Bechtel pedig csak két szakaszon fog dolgozni, az állam meg pályáztathat a másik hat szakaszra – jelentette be szerdán Anca Boagiu szállításügyi miniszter.
Az erdélyi autópálya tervét nyolc építési szakaszra készítették el. Hat részen, 297 kilométeren már megkezdték a munkálatokat: Brassó-Fogaras (53 km), Fogaras-Segesvár (52 km), Segesvár-Marosugra (56 km), Marosugra-Aranyosgyéres (36 km), Nyugat-Kolozsvár-Mihályfalva (24 km), Mihályfalva-Berettyószéplak (76 km).
Az erdélyi autópálya terve 2004-ben született, a 2,2 millárd eurós szerződés 415 kilométer építésére szólt, ám az eddig, hét év alatt állami finanszírozással megépített szakasz alig haladja meg a teljes hossz tíz százalékát. Az autópályából eddig 52 km épült meg, a munkálatok pénzhiány miatt az év elejétől állnak.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!