2011. január 31., 09:512011. január 31., 09:51
Amint arról már beszámoltunk, a polgármester korábban közölte, több szeredai utcát keresztelnének el olyan emberekről, akik tettek annak érdekében, hogy a megyeközpont fejlődését elősegítsék, így Újfalusi Jenőről is, aki 100 évvel ezelőtt volt Csíkszereda polgármestere. Újfalusi mandátuma alatt gyúlt fel a villany a megyeközpontban, valamint az ő közbenjárásával épült fel a város több impozáns épülete.
A Mihai Eminescu utca Attilára történő átnevezése egy 2010 júliusában elindított polgári kezdeményezés volt, amelyet a Székely Gárda- egyesület tagjai indítványoztak, akik úgy vélik, a román költő magyargyűlölő volt, így „nincs helye Csíkszeredában”. Az egyre gyakoribb utcanév-változtatásokat Mircea Duşa, a Szociáldemokrata Párt Hargita megyei vezetője bírálta, és olyan törvény bevezetését indítványozta, amely szabályozná a kulturális személyiségekről elnevezett utcák nevének megváltoztatását.
Csibi Barna, a Székely Gárda-egyesület alelnöke, az akció egyik kezdeményezője múlt héten csendes tüntetést tartott Csíkszereda központjában azért, hogy a Mihai Eminescut és Mircea Duşát ábrázoló táblákkal demonstrálja, nemet kell mondani a megfélemlítésre és a „hungyalázásra”. Mivel azonban a tüntetésről szóló kérelmet a városháza elutasította, annak rasszista, fasiszta mivoltából fakadóan, Csibit előállították a csendőrök és 1000 lejre bírságolták meg. Emellett a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom három tagját is figyelmeztetésben részesítették betiltott rendezvényen való részvétel miatt.
A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.