2011. február 10., 09:062011. február 10., 09:06
A nyolc barlangi mentőből és két kutatóból álló szakértői csoport tegnap kétszer, két különböző útvonalon ereszkedett le a Hunyad megyei bányába, annak a tárnának a szomszédságába, ahol a hétvégi robbanás történt. A szakemberek többórás lent tartózkodás után úgy ítélték meg, hogy a gázkoncentráció nem haladja meg a megengedett szintet. Az országos bányabiztonsági intézet kutatói egyébként műszaki vizsgálatokat is végeznek a mélyben, melyek segítségével a munkaügyi szakemberek és az ügyészek kideríthetik, kit terhel a felelősség a gázszivárgás, illetve a robbanás miatt.
Eközben a kormány tegnapi ülésén 12 500 lejes gyorssegélyt hagyott jóvá a robbanásban elhunyt öt személy családjának, míg ezek gyerekei havi ösztöndíjat kapnak, hogy folytathassák tanulmányaikat. Ez az elemisták és az általános iskolába járók esetében 170 lej, míg a középiskolások 250, az egyetemisták pedig 280 lejben részesülnek havonta. A szombati szerencsétlenségben elhunyt vájárok családját a szakszervezetek is támogatják, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) és a Zsil-völgyi Bányászszakszervezetek Szövetsége (LSMVJ) ötezer, míg a vállalat szakszervezete újabb ezerlejes segélyt ajánlott fel a számukra.
Egyébként a Hunyad megyei rendőrök tegnap bűnvádi eljárást indítottak Miron Cozma bányászvezér ellen, akit kedden este rutinellenőrzésen rajtakaptak, hogy be akart lépni Petrozsényba, holott öt évig nem látogathat a városba. A bányászvezér a tiltás megszegéséért bírságra vagy három hónap börtönre számíthat.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.