Hirdetés

Biztonsághiány vezet a túl korai italozáshoz – Orvosok, pszichológusok a fiatalok veszélyes szokásának okairól

Fenékig. A túlzott alkoholizálás a kitűnni akarás egyik jele •  Fotó: Veres Nándor

Fenékig. A túlzott alkoholizálás a kitűnni akarás egyik jele

Fotó: Veres Nándor

Leginkább azok a fiatalok válnak rendszeres alkoholfogyasztókká, akik otthon azt érzik, hogy nem figyelnek rájuk – állapították meg a Krónikának nyilatkozó szakemberek, akiket annak kapcsán faggattunk, hogy egy felmérés szerint uniós szinten listavezetők a romániai kamaszok az italozás terén. Orvosok, pszichológusok segítségével jártuk körül, mennyire aggasztó a helyzet a hazai társadalom számára, milyen okai és következményei vannak, lehetnek a túl korán kezdett italozásnak.

Tóth Gödri Iringó

2021. február 22., 18:202021. február 22., 18:20

Egy nemrég közzétett, középiskolások válaszain alapuló felmérés szerint európai uniós viszonylatban a romániai diákok listavezetők az alkoholfogyasztás terén: a fiatalok nyolcvan százaléka rendszeresen fogyaszt alkoholt, átlagosan tizenhárom évesen próbálják ki először a szeszes italokat. A kamaszok alkoholfogyasztási szokásai kapcsán az emberek hajlamosak lazán legyinteni, mondván, hogy középiskolásként mindenki iszogatott néha. Ám annak tükrében, hogy például az Egyesült Államokban hivatalosan 21 éves kor alatt nem szabad alkoholt fogyasztani, vagy hogy Skóciában az üzletek többségében 25 év alattit nem szolgálnak ki alkohollal, érdemes elgondolkodni: rendben-e van-e az, hogy Kelet-Közép-Európában hajlamosak vagyunk elfogadni, amikor mondjuk egy 14–15 éves iszogat.

Kell éreztetni, hogy nincs egyedül

Barna Katalin kolozsvári pszichológus szerint amikor ilyen statisztikákat látunk, fontos, hogy ne általánosítsunk, hanem tudatosítjuk, hogy ebben a nyolcvan százalékban egyaránt vannak olyanok, akik néha, egy-egy buliban megisznak egy sört, és olyanok, akik tényleg rendszeresen fogyasztanak alkoholt, akár minden hétvégén berúgva. A gyakoriság mellett a mennyiség is fontos tényező, ami az életkorral is összefüggésben van, hiszen egy 14 éves lehet, hogy már egy sör után olyan állapotba kerül, mint egy 19 éves három-négy után.

Hirdetés

A pszichológus tapasztalata szerint leginkább azok a fiatalok válnak rendszeres alkoholfogyasztókká (és ugyanez vonatkozik a dohányzásra is), akik otthon azt érzik, hogy nem figyelnek rájuk.

A helyzet nagyon összetett, kétélű, hiszen egy természetes folyamat része, hogy 14–15 évesen a szülőnek el kell engednie a gyermek kezét, engednie kell, hogy megismerje a világot, de eközben nagyon fontos, hogy azért ott legyen mellette, támogassa. A serdülő önállósodása nem azt jelenti, hogy a szülő ne figyeljen rá. Gyakran megesik: a szülők arra panaszkodnak, hogy nem tudnak beszélgetni a fiatallal, de ezt nem szabad ilyen egyszerűen kijelenteni, elfogadni. Ezek folyamatok eredményei, részei. Ha a fiatallal nehéz is beszélni, de ott kell lenni mellette, kell kérdezni, hogy érezze, van egy biztonsági háló, van családi támogatottság mögötte. Ha megvan ez a biztonságérzet, akkor kevésbé valószínű, hogy az alkoholizálást választja kikapcsolódásként.

Tiltás helyett határmutatás

Már 9–10 éves korban elkezdődnek olyan folyamatok, érik olyan ingerek a fiatalokat, amelyek kihatnak a későbbi viselkedésükre, így fontos lenne, hogy a szülők már ekkor tudatosan viszonyuljanak például az alkohol és a dohányzás kérdéséhez.

Fontos lenne, hogy a vehemens tiltás helyett inkább arra tanítsuk meg a gyereket, hogy hol vannak a határok.

Ha még gyerekként, kiskamaszként megérti, hogy mi a mértékletesség, hogy mi a helyes viszonyulás az alkoholfogyasztáshoz, akkor elkerülhető a gyakran igencsak heves kamaszkori, dacon és dühön alapuló viták egy része.

Barna Katalin elmondása szerint az iskolán belül, az oktatásban nem igazán jelenik meg ez a téma, az iskolapszichológusok is ritkán beszélnek az alkoholfogyasztásról, míg például az északi országokban az iskolai nevelés szerves része az is, hogy ilyen téren is tudatosságra neveljék a fiatalokat. Természetesen a fejlettebb országban is isznak alkoholt a kiskorúak is, mindig, mindenhol vannak és lesznek is különböző helyzetek, életkörülmények, csoportok, amelyek mást-mást eredményeznek, ám a tapasztalat mégis azt mutatja:

ott, ahol nagyobb hangsúly fektetnek a kérdésre, egyre több gyerek kerül ki az úgymond veszélyzónából, kisebb az esélye, hogy rendszeres alkoholfogyasztóvá válnak.

A szülő és az iskola közös feladata lenne a fiatalokkal foglalkozni, nem elég csak az egyik felől jövő inger.

Bár az életkorra vonatkozó jogi korlátozások, törvények valamilyen szinten csökkenthetik a fogyasztást, illetve minél magasabb ez az életkor, annál valószínűbb, hogy a fiatal felelősségteljesen vesz és fogyaszt alkoholt, a pszichológus tapasztalatai szerint könnyű „kijátszani” a rendszert. A fiataloknak gyakran az idősebbek veszik az alkoholt, akik néha nem is gondolnak bele, hogy az a három-négy sör, amit ők épp csak megéreznek, egy 15–16 évesre nagyon másként hat.

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

Excentrikus viselkedésforma

Andreea Salan, a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház gyermekpszichiátriai osztályának vezetője szerint a nemrég közölt számok egy olyan problémára, jelenségre világítanak rá, ami eddig is létezett, csak viszonylag kevesen, néhány szakember és civil szervezet foglalkozott specifikusan a kérdéssel. Bár statisztikai adatokat nem tud közölni, tapasztalatai szerint

az elmúlt öt-tíz évben nem nőtt látványosan az alkoholt fogyasztó fiatalok száma, illetve nem csökkent az az életkor sem, amikor kipróbálják a szeszes italokat.

Mint orvos, szakorvos, a sürgősségi ügyeletben és a szakrendeléseken egyaránt találkozik túlzott alkoholfogyasztással, bár az utóbbi ritka, ritkán viszi egy szülő amiatt a gyerekét pszichiáterhez, mert alkoholproblémái vannak.

Ha egy fiatal ittas állapotban a sürgősségre kerül, minden esetben foglalkozik vele pszichiáter (is), miután ellátták az esetleges sebeket, sérüléseket, vagy éppen magához tér egy alkoholkómából. A kivizsgálást tanácsadás követi a helyzet súlyossága függvényében, hiszen olyan esetek egyaránt vannak, amikor valaki rendszeres fogyasztó, vagy csak alkalmi ivó.

A rendszeres vagy mértéktelen alkoholfogyasztás a fiataloknál gyakran társul más pszichés problémákkal, például depresszióval, figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral, alkalmazkodási nehézséggel.

A túlzott alkoholizálás tulajdonképpen egy excentrikus viselkedésforma az érvényesülés érdekében, hogy kitűnjenek.

Éppen ezen összefüggések miatt, ha valaki ilyen probléma miatt bekerül a gyerekpszichiátriára, igyekeznek „nem kiengedni a kezeik közül”, nyomon követni a kamaszkora alakulását.

Az igazi negatív családi példa

Andreea Salan szerint a családi „minták” nem feltétlenül okozzák azt, hogy a fiatal is többet iszik, sőt a negatív példa gyakran vált ki ellenérzést. A családi tényezők kapcsán inkább annak van negatív hatása, ha olyanok a családi körülmények, hogy fiatalnak nem jut figyelem, nem találja helyét, bizonytalan. Az ilyen helyzetben, amikor emocionális problémák, bizonytalanság lép fel, nagyobb az esély, hogy egy „rossz társaság” hatására, mások nyomására az alkoholba kényszerülnek, menekülnek.

Azt is tudomásul kell venni, hogy a mai fiatalok sokkal korábban kezdik az „életet”, sokkal hamarabb találkoznak dolgokkal, kipróbálnak és letudnak dolgokat.

Lehet, hogy az alkohol helyett később marihuánát, könnyű drogokat fogyasztanak alkalmanként feszültségoldásra, de az is lehet, hogy húszas éveik elejére már odaérnek, hogy megértik, hogyan viszonyuljanak felelősségteljesen mind a saját életükhöz, mind pedig a szerfogyasztáshoz.

Dr. Andreea Salan kiemelte, hogy nem a parancsolónak tekintett szülő vagy a gyakran ellenségnek titulált tanár kellene hogy beszéljen a témáról a kamaszokkal, hiszen az ilyen szájbarágás ritkán hasznos. Meg kell találni a módszereket, amelyek által el lehet érni a fiatalokat – például kötetlen beszélgetéseket szervezni akár volt alkoholistákkal, a helyzetet belülről ismerő szakemberekkel, olyanokkal, akik testközelből ismerik a helyzetet, vagy tapasztalatokat feldolgozó filmeket nézni.

Nem fogják fel a veszélyeket

Vajas Tóth Tímea kolozsvári háziorvos tapasztalatai szerint a környezeti és részben a genetikai tényezők is befolyásolják a fiatalok alkoholfogyasztását. Ő is hangsúlyozta, hogy a környezeti behatások nagyon összetettek: az otthoni minta, a baráti, iskolai közösség, illetve az is hozzátartozik, hogy az életkorral együtt járó érzelmi hullámokhoz, válságokhoz hogyan viszonyul a fiatal környezete.

A szakember szerint ha a fiatalok már 18 éves koruk előtt rendszeresen alkoholt fogyasztanak, négyszer nagyobb az esélyük, hogy alkoholisták legyenek, mint azoknak, akik csak 18–20 éves kor felett kezdenek inni.

Továbbá az alkohol károsítja a központi idegrendszert, májcirrózist okozhat, étvágytalanságot, étkezési problémákat. A fiatalok hajlamosak nem tudomásul venni ezeket a veszélyeket, számukra távolinak tűnnek, ők csak egy „jó bulit látnak”, pedig a korán elkezdett, tartós fogyasztás magában hordozza ezeket a veszélyeket.

Vajas Tóth Tímea beszélt az alkoholfogyasztás közvetett hatásairól is, például arról, hogy

ittas állapotban a fiatalok hajlamosak olyan dolgokat közzétenni a közösségi médiában, amelyeket később megbánnak,

esetleg a túlzott fogyasztás miatt kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek – főleg a lányok, vagy akár memóriakiesést tapasztalnak –, ami komoly érzelmi sérüléseket, lelki nyomokat okozhat egy labilis serdülőnek.

A fiatalok kapcsán nem igazán szokás függőségről beszélni: a helyesebb kifejezés, hogy vannak aktív használók, akikkel egyre inkább foglalkoznak a segítő szakmákhoz tartozók, a civil szervezetek. A téma bizonyos szempontból kezdett egyre inkább felszínre kerülni az elmúlt évtizedben, de az információterjedés ellenére nem beszélhetünk csökkenő tendenciáról a probléma súlyosságát illetően. Másfelől a szakemberek egyetértenek abban, hogy ma már sokkal szélesebb a „választék”: ha a diák, a fiatal el akar lazulni, feltöltődni, az alkoholmámor vagy egy-két sör helyett sokan választják a könnyű drogokat, a marihuánás cigit – de ez természetesen nem azt jelenti, hogy fellélegezhetünk, mert kevesebb fiatal iszik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az AUR-ral kapcsolatos bírálatokra reagált Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”

Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.

Az AUR-ral kapcsolatos bírálatokra reagált Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön

Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön
2026. november 08., vasárnap

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése

Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése
2026. november 08., vasárnap

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben

Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben
Hirdetés
2026. november 07., szombat

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot

Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot
2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
Hirdetés
Hirdetés