
Igazolni kell a feddhetetlenséget. Többek között a gyermekorvosoknak is kell rendőrségi papír
Fotó: Kristó Róbert
Adatbázis készül azokról a román állampolgárokról, akik szexuális bűncselekményeket követtek el, azoknak a személyeknek pedig, akik gyerekekkel vagy sérülékeny személyekkel foglalkoznak – például orvosoknak, tanároknak, szociális intézmények alkalmazottainak –, félévente igazolniuk kell, hogy nincsenek rajta a listán.
2019. július 28., 08:452019. július 28., 08:45
A gyerekekkel és sérülékeny személyekkel foglalkozó alkalmazottaknak ezentúl félévente bizonyítvánnyal kell igazolniuk, hogy nem erőszaktevők. Ezt a kötelezettséget a szexuális bűncselekmények elkövetőiről készült országos nyilvántartás létrehozásáról szóló törvény írja elő, amely július 20-ától lépett életbe. Az előírás a közalkalmazottakra és a magánszférában tevékenykedőkre egyformán vonatkozik.
Az új előírások szerint mindazok a személyek, akik gyerekekkel, sérülékeny személyekkel kerülnek kapcsolatba a munkájuk során, félévente kell hogy kérjenek egy igazolást a rendőrségtől, ami igazolja, nem szerepelnek a szexuális bűncselekményeket elkövetők nyilvántartásában.
Az oktatási, egészségügyi és szociális intézmények, minden olyan köz- és magánintézmény, amelynek tevékenysége közvetlen kapcsolatot feltételez kiskorúakkal, idősekkel, fogyatékkal élőkkel vagy más sérülékeny személyekkel, de azok az intézmények is, melyek fizikai és pszichikai felméréseket, vizsgálatokat végeznek, kötelesek kérni a bizonylatot az alkalmazás során, de akkor is, ha ideiglenes vagy önkéntes munka elvégzésére szerződnek le szakembert – áll a törvényben.
A jogszabályt különben Oana Bîzgan független parlamenti képviselő kezdeményezte, amikor kiderült, belügyi alkalmazottak erőszakoltak meg kiskorúakat. A kezdeményező szerint a nyilvántartás eszköz arra, hogy ismerjék, beazonosítsák és felügyeljék azokat akik nemi erőszakot vagy kísérletet követtek el, kiskorúval létesítettek szexuális kapcsolatot, elcsábítottak kiskorúakat, emberkereskedelemben, prostitúciós hálózat létrehozásában, működtetésében vettek részt, gyermekpornográfiát terjesztettek, vagy vérfertőzést követtek el. Oana Bîzgan szerint a cél nem az, hogy büntessenek, hanem hogy megakadályozzák az esetleges visszaesést, valamint hogy akik gyereket molesztáltak, nemi erőszakot követtek el, ne juthassanak olyan munkakörbe, ahol alkalmuk lehet ezeket a bűncselekményeket megismételni.
„Plusz biztonsági elemet jelent, hogy a sebezhető személyekkel – gyerekekkel, idősekkel, fogyatékkal élőkkel, nőkkel – foglalkozó alkalmazottak kötelesek félévente kiváltani a rendőrségen az erkölcsi bizonyítványt, de nem jelent feltétlen garanciát a feddhetetlenségükre” – értékelt a Krónika megkeresésére Vass Mária, a Kovászna Megyei Gyerekvédelmi és Szociális Igazgatóság vezetője. Mint elmondta, ritkán kaptak az elmúlt évtizedekben jelzést a tanintézetekből gyerekek molesztálásáról, bántalmazásáról, a gyerekvédelmi rendszerben egyetlen ilyen eset sem fordult elő. Véleménye szerint azonban a félévente kiváltott rendőrségi bizonyítvány a megelőzés egy pluszeleme, megerősíti, hogy az alkalmazott feddhetetlen, és tovább dolgozhat azon a területen, de
így nem szerepel a szexuális bűncselekmények elkövetőiről készült országos nyilvántartásban és továbbra is megkapja a feddhetetlen erkölcsről kiállított rendőrségi bizonyítványt.
Vass Mária ugyanakkor rámutatott, alkalmazáskor mindenkitől kérnek erkölcsi bizonyítványt, a gyerekvédelmi rendszerben például kiemelten szűrik a hivatásos nevelőszülőket, hiszen ők az otthonukba fogadják a rájuk bízott gyerekeket.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
1 hozzászólás