Hirdetés

Igazolniuk kell, hogy nem erőszaktevők – szigorú szabályok vonatkoznak a gyerekekkel, sérülékeny személyekkel foglalkozókra

Igazolni kell a feddhetetlenséget. Többek között a gyermekorvosoknak is kell rendőrségi papír •  Fotó: Kristó Róbert

Igazolni kell a feddhetetlenséget. Többek között a gyermekorvosoknak is kell rendőrségi papír

Fotó: Kristó Róbert

Adatbázis készül azokról a román állampolgárokról, akik szexuális bűncselekményeket követtek el, azoknak a személyeknek pedig, akik gyerekekkel vagy sérülékeny személyekkel foglalkoznak – például orvosoknak, tanároknak, szociális intézmények alkalmazottainak –, félévente igazolniuk kell, hogy nincsenek rajta a listán.

Bíró Blanka

2019. július 28., 08:452019. július 28., 08:45

A gyerekekkel és sérülékeny személyekkel foglalkozó alkalmazottaknak ezentúl félévente bizonyítvánnyal kell igazolniuk, hogy nem erőszaktevők. Ezt a kötelezettséget a szexuális bűncselekmények elkövetőiről készült országos nyilvántartás létrehozásáról szóló törvény írja elő, amely július 20-ától lépett életbe. Az előírás a közalkalmazottakra és a magánszférában tevékenykedőkre egyformán vonatkozik.

Igazolás és adatbázis

Az új előírások szerint mindazok a személyek, akik gyerekekkel, sérülékeny személyekkel kerülnek kapcsolatba a munkájuk során, félévente kell hogy kérjenek egy igazolást a rendőrségtől, ami igazolja, nem szerepelnek a szexuális bűncselekményeket elkövetők nyilvántartásában.

Hirdetés

Amíg az országos nyilvántartás elkészül, az érintetteknek a rendőrségtől bizonylatot kell kérniük, hogy nem követtek el szexuális bűncselekményt.

Az oktatási, egészségügyi és szociális intézmények, minden olyan köz- és magánintézmény, amelynek tevékenysége közvetlen kapcsolatot feltételez kiskorúakkal, idősekkel, fogyatékkal élőkkel vagy más sérülékeny személyekkel, de azok az intézmények is, melyek fizikai és pszichikai felméréseket, vizsgálatokat végeznek, kötelesek kérni a bizonylatot az alkalmazás során, de akkor is, ha ideiglenes vagy önkéntes munka elvégzésére szerződnek le szakembert – áll a törvényben.

A rendőrségnek 2020. január 1-jéig kell összeállítania az adatbázist.

Precedensből indult a szigor

A jogszabályt különben Oana Bîzgan független parlamenti képviselő kezdeményezte, amikor kiderült, belügyi alkalmazottak erőszakoltak meg kiskorúakat. A kezdeményező szerint a nyilvántartás eszköz arra, hogy ismerjék, beazonosítsák és felügyeljék azokat akik nemi erőszakot vagy kísérletet követtek el, kiskorúval létesítettek szexuális kapcsolatot, elcsábítottak kiskorúakat, emberkereskedelemben, prostitúciós há­lózat létrehozásában, működtetésében vettek részt, gyermekpornográfiát terjesztettek, vagy vérfertőzést követtek el. Oana Bîzgan szerint a cél nem az, hogy büntessenek, hanem hogy megakadályozzák az esetleges visszaesést, valamint hogy akik gyereket molesztáltak, nemi erőszakot követtek el, ne juthassanak olyan munkakörbe, ahol alkalmuk lehet ezeket a bűncselekményeket megismételni.

Plusz biztonsági elem

„Plusz biztonsági elemet jelent, hogy a sebezhető személyekkel – gyerekekkel, idősekkel, fogyatékkal élőkkel, nőkkel – foglalkozó alkalmazottak kötelesek félévente kiváltani a rendőrségen az erkölcsi bizonyítványt, de nem jelent feltétlen garanciát a feddhetetlenségükre” – értékelt a Krónika megkeresésére Vass Mária, a Kovászna Megyei Gyerekvédelmi és Szociális Igazgatóság vezetője. Mint elmondta, ritkán kaptak az elmúlt évtizedekben jelzést a tanintézetekből gyerekek molesztálásáról, bántalmazásáról, a gyerekvédelmi rendszerben egyetlen ilyen eset sem fordult elő. Véleménye szerint azonban a félévente kiváltott rendőrségi bizonyítvány a megelőzés egy pluszeleme, megerősíti, hogy az alkalmazott feddhetetlen, és tovább dolgozhat azon a területen, de

előfordulhat, hogy bántalmaz, és az ügy nem kerül a rendőrségre, a hivatalos szervekhez,

így nem szerepel a szexuális bűncselekmények elkövetőiről készült országos nyilvántartásban és továbbra is megkapja a feddhetetlen erkölcsről kiállított rendőrségi bizonyítványt.

Vass Mária ugyanakkor rámutatott, alkalmazáskor mindenkitől kérnek erkölcsi bizonyítványt, a gyerekvédelmi rendszerben például kiemelten szűrik a hivatásos nevelőszülőket, hiszen ők az otthonukba fogadják a rájuk bízott gyerekeket.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
2026. szeptember 20., vasárnap

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani

Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani
Hirdetés
Hirdetés