2007. december 13., 00:002007. december 13., 00:00
Mint arról beszámoltunk, a homoródszentpáli iskola a múlt héten megkezdett építkezési munkálatok során részben összeomlott. Ruxanda Berszán, a megyei építkezési felügyel?ség igazgatója elmondta, a tervez? cég a tervbe becsúszott tévedés miatt kapott pénzbírságot, míg a kivitelez? amiatt, hogy nem biztosította az iskolaépület stabilitását, miel?tt építkezésbe kezdtek. Berszán szerint a baleset akkor is bekövetkezhetett volna, ha nem kezdenek b?vítési munkálatokba. „A helyszíni vizsgálatból kiderült, hogy évekkel ezel?tt tervek nélkül átalakításokat végeztek a lépcs?házon. Normális körülmények között a fal leomlása miatt a lépcs?ház nem omolhatott volna be” – mondta Berszán. Jelenleg szakemberek vizsgálják az épületet, valamint a károsodás okait. Az azonban biztos, hogy a gyerekek idén nem tudnak „visszaköltözni” a megrongálódott épületbe, mert annak helyreállítása a szakért?k szerint sok id?t vesz igénybe. Miután a szül?k nem egyeztek bele, hogy a gyermekeket az öt kilométerre fekv? szentmártoni községi iskolába szállítsák naponta délutáni órákra, a homoródszentpáli iskolásokat tegnaptól négy különböz? épületben berendezett osztályokban tanítják. Az 1–4. osztályosok az egykori néptanács épületébe járnak. A többi tanuló számára a katolikus egyház három épületében rendeztek be osztálytermeket. Az 5–6. osztályos diákok a biológialaborban és a tanteremmé átalakított régi tornateremben tanulnak. A 7. osztályosok az egyház egyik helyiségébe járnak, a 8-ikosoknak pedig az informatikalaborban tartanak órákat. „Javasolni fogom a tanfelügyel? úrnak, hogy kérjük fel valamennyi polgármesteri hivatalt és iskolát, vizsgáltassák meg az iskola épületét, mivel valószín?leg nem a homoródszentpáli az egyetlen nem megfelel? állapotban lév? oktatási intézet” – jelentette ki a Krónikának Rozsos Kamélia, a megyei tanfelügyel?ség beruházási koordinátora.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.