Hirdetés

Bírálja a román hatóságokat a romák helyzete miatt az Amnesty International

Hagyjanak fel a roma lakosság kényszerkilakoltatásával – szólította fel a tegnap Londonban közzétett, igen éles hangvételű jelentésében a román hatóságokat az Amnesty International (AI).

MTI

2010. január 27., 08:422010. január 27., 08:42

A világ legnagyobb emberi jogi szervezetének 12 oldalas, fotókkal és esettanulmánnyal illusztrált jelentése – amelynek címe „Hulladékként bánnak velük” – azt állítja: Románia-szerte roma családokat lakoltatnak ki erőszakkal otthonukból, akaratuk ellenére, rendszerint megfelelő előzetes konzultáció, értesítés és megfelelő másik lakás felkínálása nélkül. Az AI szerint ez állandósítja a faji elkülönítést, és ellentétes Románia nemzetközi kötelezettség-vállalásaival.

A 2,2 milliós romániai roma lakosságot széles körű diszkrimináció sújtja a köztisztviselők és a társadalom egésze részéről egyaránt. Ennek következménye, hogy a roma lakosság körében a 75 százalékot is elérheti a szegénységben élők aránya, jóllehet, a szegények aránya az egész román társadalomban 24 százalékos, a legnagyobb kisebbséget alkotó magyarság körében pedig 20 százalékos – áll az elemzésben.

A szervezet szerint, amikor a romák megpróbálják felhívni a figyelmet az őket sújtó megkülönböztetésre, gyakran meg sem hallgatják őket. Azokban az esetekben, amikor a hatóságok fel is ajánlanak másik lakást, ezek gyakran „igen kétes környezetben” épültek, és nincs bennük víz, villany és fűtés. Az utóbbi években a kényszerűen kilakoltatott romákat sokszor hulladéklerakók, szennyvízkezelő üzemek tőszomszédságába vagy külvárosi ipartelepekre telepítették át. Az Amnesty International felszólítja a román hatóságokat, hogy haladéktalanul kezdjék meg az évek óta ilyen veszélyes körülmények között élők elköltöztetését ezekről a helyekről.

Az emberi jogi csoport esettanulmánya ismerteti egy csíkszeredai – a jelentésben szereplő keresztnevek alapján vélhetően magyar – roma közösség kálváriáját. A helyi hatóságok, „Sándor” elmondása szerint 2004 nyarán értesítették a száznál több főből álló közösséget, hogy 24 órájuk van a távozásra. Közölték velük azt is, hogy otthonaikat lebontják. Másnap meg is jelentek a hatóság emberei, és a romák zöme eleget is tett a kilakoltatási végzésnek. Néhány család nem akarta elhagyni az épületet, de ők is távoztak, amikor a csendőrség megérkezett. A közösséget a városi szennyvíztisztító mellé költöztették, a hatóságok által odatelepített fémkonténerekbe.

„Erzsébet” elmondta: a fémkabin, amelyben férjével és hét gyermekével él, olyan szűkös, hogy az egész család nem fér el egyszerre benne. Emellett tisztálkodási lehetőség sincs. „Tibor” szerint emiatt a közösség tagjai olyan koszosak, hogy nem engedik be őket sehova. A jelentéshez mellékelt egyik fotón kisgyerekek játszanak egy fémkerítés mellett, amelyen román és magyar nyelvű tábla figyelmeztet fertőzésveszélyre. Az Amnesty International azonnali cselekvésre – a kényszerkilakoltatások felhagyására és a lakhatási jog garantálására – szólította fel a román kormányt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 10., hétfő

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad

Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Hirdetés
Hirdetés