2009. január 19., 02:182009. január 19., 02:18
Az alakulat megyei vezetőinek pénteki ülésén Ghileának nem volt ellenjelöltje, így minden valószínűség szerint ő lesz az új kormánymegbízott. Korábban még további három demokrata-liberális politikus – Traian Abrudan jelenlegi alprefektus, Mircea Matei volt szenátor, Mihai Groza korábbi nagyváradi alpolgármester – is jelezte, vállalná ezt a szerepkört, de végül Ghileának nem akadt kihívója. Ennek oka – a vezetőségből kiszivárgott információk szerint –, hogy a korábbi párton belüli megállapodáshoz kell tartania magát a vezetőségnek, s volt megyei önkormányzati alelnöknek kell átadni a prefektusi széket. A pénteki ülésen 19-en szavaztak a paktum betartása mellett, míg 12-en ellene, így végül további jelöltek megmérettetésére nem is kerülhetett volna sor.
Gavrilă Ghilea, a Szociáldemokrata Párt korábbi alelnöke Bihar megyében több fontos funkciót is betöltött az elmúlt nyolc év során. 2000–2001. között nagyváradi helyi tanácsos, majd 2004-ig alpolgármester volt. A demokrata-liberálisokhoz 2006-ban pártolt át, azóta az alakulat Bihar megyei szervezetének alelnöke. 2004 és 2008. között a megyei tanács alelnöki tisztségét töltötte be, jelenleg megyei tanácsos.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.