2011. augusztus 19., 07:402011. augusztus 19., 07:40
A brassói megyei sürgősségi kórház közleménye szerint a férfi szívstoppot kapott, majd hozzátartozói a helyi kórházba szállították, ahol már senki nem tartózkodott. Ezt követően hívták a 112-es sürgősségi számot, a 30 perccel később a helyszínre érkező mentőorvosok újraélesztették a férfit, néhány órával később azonban elhunyt a brassói sürgősségi kórházban. Cseke Attila volt egészségügyi miniszter úgy véli, a férfi családjának először a sürgősségi számot kellett volna hívnia, így az orvosok talán megmenthették volna a beteget. Mint ismeretes, a Brassó megyei város kórházát áprilisban zárták be. A helyi önkormányzat többször tüntetett a döntés ellen, végül pedig a bírósághoz fordult. A kórház szeptemberben újra megnyílhat, miután a táblabíróság a felperesnek adott igazat a tárca ellen indított perben.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.