Hirdetés

Belső viták helyett munkát ígér az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének új elnöke

Kovács Mihály Levente bővíteni, építeni és összefogni szeretné a csapatát •  Fotó: RMDSZ

Kovács Mihály Levente bővíteni, építeni és összefogni szeretné a csapatát

Fotó: RMDSZ

Kovács Mihály Leventét választották az RMDSZ marosvásárhelyi elnökévé a városi szervezet csütörtöki tisztújító küldöttgyűlésen. Az új elnök a belső ellenzéknek is üzent, szorgalmazva a konfliktusok lezárását.

Krónika

2021. augusztus 26., 23:192021. augusztus 26., 23:19

2021. augusztus 26., 23:252021. augusztus 26., 23:25

Az RMDSZ Maros megyei szervezetének tájékoztatása szerint a Maros Megyei Tanács alelnöki, valamint a megyei RMDSZ ügyvezető elnöki tisztségét is betöltő politikus egyetlen jelöltként pályázott a tisztségre, és 61 támogató szavazatot kapott. Mint arról lapunkban beszámoltunk, párhuzamos tisztújítás megszervezésén dolgozott a Vass Levente és Kali István köré tömörülő tábor, amely régóta konfliktusban áll a Péter Ferenc megyei elnök nevével fémjelzett oldallal.

A küldöttgyűlésen elhangzott beszédében Péter Ferenc, a megyei önkormányzat, valamint a megyei RMDSZ-szervezet elnöke úgy vélekedett: minden adott ahhoz, hogy „dolgozni tudjunk”, hogy fejlődjön a város, fejlődjön a megye.

Hirdetés

„Marosvásárhelyen igenis tenni akaró, elszánt emberek, lelkes fiatalok vannak az RMDSZ csapatában. Itt az idő, hogy megmutassuk, számunkra mindennél fontosabb a marosvásárhelyi magyarok képviselete, és érdekeinek előtérbe helyezése” – hangoztatta Péter Ferenc, hozzátéve: nyugodt lelkiismerettel támogatja Kovács Leventét az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének élére.” Részt vett az ülésen Markó Béla volt szövetségi elnök is, aki úgy vélte, akik tisztséget vállalnak, kapnak egy esélyt, hogy valamin változtassanak, hogy Marosvásárhelyen összefogják a magyarokat. Szerinte ezt az esélyt ki kell használni.

Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere közölte, a tavalyi helyhatósági választásokon aratott siker bebizonyította, hogy összefogással meg lehet változtatni a város jövőjét. Az elöljáró „hűséges és megbízható bajtársnak, kollégának” nevezte ebben a munkában Kovács Leventét, hozzátéve, nem ismer nála méltóbb és alkalmasabb jelöltet arra, hogy ezt a munkát tovább tudják sikerrel folytatni. Csép Éva Andrea parlamenti képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2020. és 2024. közötti időszak nem a „hátradőlés”, hanem a bizonyítás időszaka kell, hogy legyen, míg Novák Csaba Zoltán szenátor előrebocsátotta, az új elnökre és csapatára rengeteg munka vár, a városi szervezetnek egyfajta „transzmissziós szíjként” kell működnie, amely érzékeli a helyiek problémáit, a megfelelő szakmai és politikai fórumok felé továbbítja, irányítja azokat.

•  Fotó: RMDSZ Galéria

Fotó: RMDSZ

Kovács Mihály Levente beszédében hangsúlyozta, a marosvásárhelyi RMDSZ-nek segítenie kell az új városvezetés munkáját, meg kell őriznie és meg kell erősítenie a magyar emberek bizalmát azért, hogy 2024-ben újra jó szívvel szavazzanak bizalmat a munka folytatásához.

„A célom, hogy megmutassuk: nem csak a kampány háborús légkörében, de a dolgos mindennapokban is képesek vagyunk győzni: erős szervezetet, erős közösséget építeni, segíteni a polgármestert és a frakciót a város előre lendítésében. Hogy megmutassuk, nem csak jó harcosok, hanem jó gazdák is vagyunk” – hangoztatta a városi szervezet új vezetője. Terveiről elmondta, csapatot szeretne bővíteni, építeni és összefogni, és ezt szerinte csak munkával lehet, éppen ezért munkát ígér, nem vitákat. „Mert a hosszú éveken át húzódó viták nem visznek minket előre. Azok a Szövetséget és a közösséget gyengítik, ellenfeleinket pedig erősítik. Az energiáinkat a magyarság szolgálatába kell állítani, nem a belső konfliktusainkra” – fogalmazott Kovács Mihály Levente.

korábban írtuk

Ismét egymásnak feszül a két tulipános tábor: párhuzamos választások a marosvásárhelyi RMDSZ-ben
Ismét egymásnak feszül a két tulipános tábor: párhuzamos választások a marosvásárhelyi RMDSZ-ben

Hosszas csend után ismét megbolydult az élet az RMDSZ marosvásárhelyi háza táján. A tét a későre kiírt tisztújítás, amelyen a már hagyományosnak számító két tábor csap össze. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az AUR-nak üzent Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”

Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.

Az AUR-nak üzent Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön

Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön
2026. november 08., vasárnap

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése

Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése
2026. november 08., vasárnap

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben

Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben
Hirdetés
2026. november 07., szombat

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot

Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot
2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
Hirdetés
Hirdetés