Hirdetés

Bekerülhet Asztalos Csaba az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének igazgatótanácsába

Asztalos Csaba a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanácsban (CNCD) is folytatni kívánja a munkát •  Fotó: Facebook/ARDOR

Asztalos Csaba a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanácsban (CNCD) is folytatni kívánja a munkát

Fotó: Facebook/ARDOR

Asztalos Csaba, a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke nyerte azt a versenyvizsgát, amelyet a román külügyminisztérium írt ki az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége igazgatótanácsi tagságának betöltésére – közölte hétfőn honlapján a tárca.

MTI

2020. január 13., 20:192020. január 13., 20:19

Asztalos Csaba az MTI-nek elmondta: tavaly áprilisban pályázta meg az EU-s intézmény Románia számára fenntartott igazgatótanácsi tagságát.

A több mint húsz jelölt közül 16-an teljesítették az EU által támasztott szakmai és függetlenségi feltételeket. Közülük a külügyminisztérium és az igazságügyi minisztérium által kinevezett vizsgáztató bizottság választotta ki egy román és angol nyelvű interjú során az igazgatótanács romániai tagját és póttagját.

Hirdetés

A szelekció még a korábbi, baloldali Dăncilă-kormány idején történt, az eredményt azonban a jobboldali Orban-kormány külügyminisztériuma hozta nyilvánosságra.

Asztalos Csaba elmondta: ötéves mandátuma azután kezdődik, hogy a kormány is memorandumot fogad el a tisztségről, és ezt hivatalosan is közli a Bécsben székelő ügynökséggel.

Kifejtette: az igazgatótanács általában évente két alkalommal ülésezik, de a testületet a megszokott tavaszi és őszi ülésszakon túl is összehívhatják. Feladata az ügynökség stratégiájának kialakítása és jóváhagyása, az ügynökség munkájának felügyelete.

Asztalos Csaba hozzátette:

a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanácsban (CNCD) is folytatni kívánja a munkát.

Megjegyezte: április 21-én jár le CNCD-s mandátuma, és ha meglesz hozzá a politikai támogatása, a romániai intézményben is újabb tanácstagi mandátumra pályázik.

Asztalos Csaba a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjeként került a 2002-ben megalakított diszkriminációellenes tanácsba, amelynek elnöki tisztségét 2005 februárja óta tölti be.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani

Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani
2026. szeptember 19., szombat

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
2026. szeptember 19., szombat

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel

Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel
Hirdetés
Hirdetés