2010. április 08., 08:582010. április 08., 08:58
Kilencórás egyeztetés után Duţă kijelentette, a jelzésekből úgy ítéli meg, hogy a háziorvosok ma újra elkezdik az ártámogatott és ingyenes gyógyszerek kibocsátására feljogosító receptek kiállítását. „Ebben az órában olyan jelzéseink vannak, hogy a háziorvosok holnap (ma – szerk. megj.) újra a megszokott ütemben fognak dolgozni. A tárgyalások este is folytatódnak, de úgy látom, hogy jó irányba haladunk” – nyilatkozta a CNAS elnöke.
Mint ismeretes, a 2010-es keretszerződésnek már április elsején hatályba kellett volna lépnie, a háziorvosok azonban több pontjával nem értettek egyet, ezért megtagadták az ártámogatott és ingyenes gyógyszerek kibocsátására feljogosító receptek kiállítását. Kiderült, hogy a tiltakozás ellenére több megyében egyes háziorvosok kiállítottak ilyen típusú vényeket. Rodica Tănăsescu, a Háziorvosok Országos Szövetségének (ANMF) elnöke szerint ez a páciensek „nyomására” történt.
„Mi nem állíthattunk ki recepteket, hiszen április elsején lejárt a keretszerződés. Nem írhattuk alá az új szerződést anélkül, hogy tudnánk mi áll benne” – jelentette ki tegnap az elnök. Clara Popescu, a Gyógyszerészkamara alelnöke szerint bár az ingyenes és ártámogatott gyógyszerek kibocsátására feljogosító receptek száma jóval kevesebb, mint 2009 hasonló időszakában, jelentős ahhoz képest, hogy a háziorvosokat képviselő szervezetek vezetői bejelentették: a keretszerződés aláírásáig nem állítanak ki ilyen típusú vényeket.
Popescu kijelentését Vasile Barbu, a Páciensek Védelméért Országos Egyesület elnöke is alátámasztotta. Popescu szerint elsősorban Arad, Iaşi és Prahova megyében, illetve Bukarestben érkeztek a patikákba ilyen típusú receptekkel betegek, de más megyékben is előfordultak hasonló esetek. Gheorghe Haber, a háziorvosok szövetségének Fehér megyei elnöke szerint az itteni szakemberek tudatlanságból vagy nemtörődömségből „vetemedtek erre”. Mint mondta, olyan orvos is volt, aki az elmúlt napokban mintegy 50 ilyen vényt bocsátott ki.
Eközben tegnap több mint száz háziorvos érkezett a bukaresti Forradalom térre, hogy így támogassa az Országos Egészségbiztosítási Pénztár képviselőivel tárgyaló kollégáit. Az orvosok ugyanakkor az egészségügyi világnap alkalmával ingyen megvizsgálták az arra járókat. Akciójukkal többek között arra is fel kívánták hívni a figyelmet, hogy a kerettörvény, amennyiben a jelenlegi formájában fogadják el, 40 százalékkal csökkenti majd a bevételeiket. Bukarest más pontjain szakorvosok végeztek ingyenes vizsgálatokat, a páciensek vércukor- és koleszterinszintjét, valamint vérnyomását mérték meg. Az egészségügyi világnap alkalmából szervezett akció során mintegy ezer személyt vizsgáltak meg.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.