2010. május 06., 10:392010. május 06., 10:39
Magyari elmondta, a jelenleg hatályos szabályok szerint az államvizsgához, mesterképző felvételihez szükséges nyelvvizsga két évig érvényes. A gondot az okozza, hogy az alapképzést elvégző diák, ha mesterképzőre iratkozik be, a nyelvvizsgája épp akkor veszíti értékét, mielőtt a mesterképzőn is letenné a záróvizsgáját, ezért kénytelen megismételni a nyelvvizsgát.
Az egyetem ezért most úgy döntött, hiába jár le dátum szerint a kétéves határidő, az adott tanév végéig érvényesnek ismeri el a nyelvvizsgát igazoló dokumentumot. Magyari szerint ez két-háromezer egyetemistát „kímél meg” a pluszkiadástól. A rektorhelyettes kérdésünkre elmondta, a nyelvvizsga-bizonyítványokat kibocsátó Alpha és Lingua központok sem kifogásolták a döntést, annak ellenére, hogy ez jelentős bevételkiesést okoz számukra.
Az oktató közölte, a korábbi gyakorlattal ellentétben az idegennyelv-órák órarendje is elérhető lesz már a félév elején. Az angol nyelvet leszámítva a többi idegen nyelv esetén eddig a diákoknak kellett megkeresniük azt az oktatót, akinek a csoportjába még beférnek.
Magyari Tivadar ugyanakkor közölte, augusztus 1-jéig elkészülnek az egyetem hivatalos honlapjának magyar fordításával, így a következő tanévtől az már elérhető lesz a diákok számára.
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.