Bár az államfő és a miniszter is ezt szeretné, nem teljesen biztos a jelenléti oktatás szeptembertől

•  Fotó: Pixabay.com

Fotó: Pixabay.com

A jelenléti oktatással történő tanévkezdés mellett érvel az államfő és a tanügyminiszter egyaránt, utóbbi ugyanakkor nem zárja ki, hogy az eddig már alkalmazott, a fertőzési arányok szerinti forgatókönyvek szerint zajlik majd szeptembertől a tanítás. Közben a hazai diákszervezetek sürgetik a hatóságokat, minél hamarabb közöljék, milyen formában kezdődik az oktatás.

Hírösszefoglaló

2021. augusztus 04., 16:312021. augusztus 04., 16:31

Sorin Cîmpeanu bízik abban, hogy jelenléti oktatással kezdődhet meg szeptember 13-án az új tanév, tekintettel a hazai átoltottsági arányra, illetve arra, hogy az iskolák továbbra is be fogják tartani az egészségügyi szabályokat. A román oktatási miniszter ugyanakkor szerdai nyilatkozatában hozzátette azt is, számításba kell venni azt a „nem kívánt lehetőséget” is, hogy tanítás az eddig már alkalmazott, fertőzési arányok szerinti forgatókönyvek szerint zajlik majd. „Optimista vagyok, felelősségteljes miniszterként azonban számolnom kell azzal az egyikünk által sem kívánt változattal is, hogy újra alkalmaznunk kell majd ezeket a forgatókönyveket. Ezeknek hatályban kell maradniuk, hogy szükség esetén alkalmazhatóak legyenek, de reméljük, nem lesz rájuk szükség” – jelentette ki Cîmpeanu.

A tárcavezető egy nappal korábban úgy fogalmazott: „egyértelműen” a jelenléti oktatás mellett teszi le a voksát.

Mint ismert, a járvány korábbi szakaszában a romániai iskolák az adott települések fertőzöttségi arányától függően működhettek jelenléti, hibrid vagy kizárólag online módszerrel. A tárcavezető tegnap közölte, az új tanévben továbbra is online oktatásban részesülnek azok a diákok, akiknek orvosi igazolásuk van arról, hogy ellenjavallt a személyes jelenlétük az iskolákban.

Klaus Iohannis logikusnak nevezte a tanügyminiszter nyilatkozatát, szerinte ugyanis az online oktatás nem helyettesíti a hagyományos, fizikai jelenléttel zajló tanítást, csupán rövid időszakokra vethető be. „Nem a járvány elején vagyunk már. Szeretném hinni, hogy a vége felé tartunk, és már mindenki tudja, mely intézkedések ésszerűek, mit lehet tenni, és hogyan lehet kezelni a világjárványt. Akkor is sikerült kezelnünk, amikor még nem volt meg a vakcina, és az iskolát is jelenléti oktatással kezdtük el, és jól ment, amíg a harmadik hullám rá nem kényszerített minket az online tanrendre” – válaszolta szerdán újságírói kérdésre az államfő.

Az újságírók felvetésére, miszerint egyes iskolákban nincs fertőtlenítőszer, Iohannis leszögezte: valószínűleg le kell váltani az igazgatót, mert minden közintézményért felelős személynek tudnia kell, hogy milyen egészségügyi óvintézkedéseket kell meghozni és gyakorlatba ültetni. Az államelnök hozzátette azonban: ha a világjárvány negyedik hulláma intenzívebb lesz, akkor ugyanazokat az intézkedéseket fogják meghozni az iskolák tekintetében, mint tavaly.

Ezzel egy időben az Országos Diáktanács (CNE) arra kéri az oktatási és az egészségügyi minisztériumot, hozzanak gyors döntést, és augusztus végéig közöljék, miként kezdődik az iskola a Covid-19 világjárvány negyedik hullámának előrejelzésének fényében. A szervezet szerdán közleményben szólította fel a hatóságokat, gondoskodjanak arról, hogy a romániai oktatási rendszer ne kerüljön olyan helyzetbe idén is, mint tavaly, amikor az iskolakezdés előtt egy héttel még senki nem tudta, hogyan fogják megszervezni a tanítást. „Alapvető fontosságú, hogy az új tanév kezdetére vonatkozó döntések a helyi szintű víruhelyzetekhez alkalmazkodjanak, és decentralizálják a lehetséges forgatókönyveket, amelyek szerint a tanulók visszatérhetnek az iskolákba. Ugyanakkor elengedhetetlen, hogy a hatóságok felelősségteljesen kezeljék az iskolák megnyitását, vagyis meglegyenek a tanintézetekben a megfelelő higiéniai felszerelések, és az infrastruktúra is rendelkezésre álljon annak érdekében, hogy a COVID-19 fertőzés megelőzésére irányuló valamennyi intézkedést tiszteletben tarthassák, illetve szükség esetén minden tanuló számára biztosítsák az online oktatáshoz való hozzáférést” – szorgalmazzák a diáktanács képviselői.

Frissítés

 Tesztelést sürget a PSD
A Szociáldemokrata Párt (PSD) tegnap felszólította az egészségügyi és az oktatási minisztert, hogy sürgősen jussanak egyezségre a diákok és a tanárok szűrésére használandó koronavírustesztek típusáról, tekintettel arra, hogy kevesebb mint hat hét van még hátra az iskolakezdésig. Közleményében az ellenzéki alakulat felháborítónak nevezte, hogy a két szaktárca még nem jutott egyezségre ebben a „sarkalatos kérdésben”, amin a tanév jelenléti oktatással történő megkezdése is múlik. A PSD szerint a jó szándékú miniszteri nyilatkozatok nem helyettesíthetik azokat a jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik a tesztek időben történő beszerzését és a tanintézmények felkészítését az alkalmazandó eljárásokra. A PSD emlékeztet, hogy a 12 évesnél nagyobb gyerekeket be lehet oltani koronavírus ellen, de a kisebb diákok esetében a tesztelés az egyetlen mód az iskolai fertőzésgócok kialakulásának megelőzésére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 02., csütörtök

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki

A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki
2025. október 02., csütörtök

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai

Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai
2025. október 02., csütörtök

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól

176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól
2025. október 02., csütörtök

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza
2025. október 02., csütörtök

Illúziók, amelyek a mindennapjainkat alakítják – Filmről és propagandáról a Filmtettfeszten

A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.

Illúziók, amelyek a mindennapjainkat alakítják – Filmről és propagandáról a Filmtettfeszten
2025. október 02., csütörtök

Halálos baleset a 13-as főúton: két haszonjármű és egy személyautó ütközött Brassónál

Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.

Halálos baleset a 13-as főúton: két haszonjármű és egy személyautó ütközött Brassónál
2025. október 02., csütörtök

Brassó: nem enyhül a válság az RMDSZ-ben, lemondott a megyei elnök

Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.

Brassó: nem enyhül a válság az RMDSZ-ben, lemondott a megyei elnök
2025. október 01., szerda

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok

Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok
2025. október 01., szerda

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban
2025. október 01., szerda

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat

Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat