
Maricica Luminița Coșa, Bákó megye prefektusa
Fotó: Youtube
Bákó megye prefektusa felszólította Dormánfalva (Dărmănești) önkormányzatát, hogy vonja vissza azt a március 29-i határozatát, amellyel a kisváros közvagyonába sorolta be az úzvölgyi katonatemető területét.
A június 4-én keltezett dokumentumot Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor mutatta be kedden a közösségi oldalán. Maricica Luminița Coșa prefektus június 25-ig adott határidőt az önkormányzatnak a határozat visszavonására. Közölte: ha ez nem történik meg, a közigazgatási bírósághoz fordul. (A prefektus lépésének még nagyobb nyomatékot ad, hogy 2017-ben történt kinevezéséig a kisebbik kormánypárt, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) tagja volt, és ugyanennek az alakulatnak a színeiben szerzett mandátumot Dormánfalva polgármestere, Constantin Toma is).
Dormánfalva a katonatemető közvagyonná nyilvánításával indította el a köztudatban magyar katonatemetőként élő sírkert román parcellájának kialakítását, amellyel pattanásig feszült helyzetet teremtett a magyarok és románok között. A kormányt Bákó megyében képviselő, és az önkormányzati határozatok törvényességét felügyelő prefektus arra hivatkozott, hogy a Dormánfalva által közvagyonba vett temető már 2007 óta a Hargita megyei Csíkszentmárton közvagyonában szerepel, és ezt egy 2010-es kormányhatározat is megerősítette. A prefektus azt is megállapította, hogy a temetőt Csíkszentmárton 5000 négyzetméteres területtel tartja számon, Dormánfalva pedig 7979 négyzetméteressel.
„Nincsen a helyszínen pontosan azonosítva a két terület, ezért fennáll annak a lehetősége, hogy ezek a területek egymást átfedik” – áll a prefektusi indoklásban. A dormánfalvi önkormányzat március 29-i ülésén – amint az ülés videofelvételén látszott – a felszólaló helyi képviselők is úgy tudták, hogy Úzvölgyén magyar katonatemető van és az nem tartozik a városhoz, de Constantin Toma polgármester biztosította a tanácsot, hogy sikerült tisztázni a temető hovatartozását, és úgy vélte: a sírkertnek vissza kell adni a nemzetközi jellegét. A prefektus által kifogásolt határozatot korábban Csíkszentmárton önkormányzata is megtámadta a közigazgatási bíróságon. A per első tárgyalását pénteken tartják.
Az erdélyi magyarság április végén szembesült azzal, hogy Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki az úzvölgyi első világháborús sírkertben, félszáz betonkeresztet és egy emlékművet felállítva benne. Az egykori államhatár mellett fekvő, lakatlan Úzvölgye település közigazgatásilag a 33 kilométerre fekvő Csíkszentmártonhoz tartozik, de Hargita és Bákó megye kataszteri hivatala 2001-ben a település területét a 25 kilométerre fekvő Dormánfalvának juttatta. A Bákó megyei kisváros önkormányzata március 29-i határozatával a város közvagyonába sorolta, április közepén pedig a településre telekkönyveztette a katonai temetőt. A településről 2017-ben költözött el az utolsó lakos.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
szóljon hozzá!