2008. február 26., 00:002008. február 26., 00:00
Az elmúlt években egyébként hét új község jött létre a megyében, Bükszád, Málnás, Árkos, Kézdialmás, Lemhény, Esztelnek és Dálnok. „Ezek önállóan sokkal látványosabban fejlődtek. – tette hozzá a képviselő. – Ez megerősítheti az autonómiatörekvések jogosságát, és egyfajta garancia az autonóm Székelyföld fellendülésére is.” A képviselő szorgalmazza, hogy a települések minél hamarabb írjanak ki referendumot, mert megszigorítják a leválást lehetővé tevő kritériumrendszert. Szerinte az új közigazgatási egységek létrehozására azért sincs politikai akarat, mert azoknak külön költségvetést kell biztosítani. Az viszont előrelépést jelent, hogy a népszavazás kiírásakor készen kell lennie a határokat pontosan rögzítő térképnek, így utólag nem lehetnek határviták, mint például Málnás és Mikóújfalu esetében. A Baróthoz tartozó falvak önállósulása azért is sürgős, mert a város részeként nem pályázhatnak a vidéki települések fejlesztésére szánt európai uniós kiírásokra. Kézdikővár és Kézdiszárazpatak önállósulásáról 2005-ben már tartottak egy eredménytelenül végződő referendumot. Akkor a szentlélekiek nem támogatták a két település leválását.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.